Lévai Katalin honlapja

Untitled Document

Beszélgetni jó... Kávéházban, kiskocsmában, tábortűz, kandalló mellett, fehér asztalnál vagy fűre terített takarón. A beszélgetés jó műfaj, felüdít, mint egy pohár friss forrásvíz, tűzbe is hozhat, mint egy kupica szilvórium, gondolkodásra késztet, mint egy jó rejtvény. S ami a lényeg, közelebb visz egymáshoz és az igazsághoz.

A SZÍNHÁZ A PILLANAT MŰVÉSZETE

Május 20-án az Alexandra Kávézóban a nemrég Kossuth-díjat kapott Margitai Ági színésznővel beszélgettem. Fél évszázados pályájának tanulságait összegezve elmondta, mekkora öröm számára, ha emlékeznek egy-egy színpadi alakítására, mert a színház a pillanat művészete, a varázslat csak az előadásig tart. A film jobban megőrzi a színészt.

A művésznő, aki részese volt a magyar film nagy korszakának, Szabó István, Sándor Pál és Herskó János filmjeiben is játszott, ma is kap kisebb filmszerepeket, de a televízió már nem nyújt elég játéklehetőséget. Tévéfilmek nem készülnek, pedig az igazi ismertséget a képernyő adja.

Ma jobban drukkolok, mint fiatalon

Bevallotta, kíváncsi és kísérletező személyiség, ezért vándorolt egész pályáján, hogy mindig új társulatban, új lehetőségeket próbáljon ki. Eközben meglepődve tapasztalta, hogy míg fiatalon nem volt benne félsz, a drukkolás a korral és a felelősséggel egyre nőtt.

Mint a legtöbb színész, ő is hiányolja a társulati életet, az előadások utáni beszélgetéseket, de gyakran azon kapja magát, hogy éppen ő az, aki az efféle közösségi együttlétet megteremti, Nincsenek szerepálmai - egy hetven év feletti színésznőnek ugyan miféle álmai lehetnének, kérdezi, és nevet.

Miféle szerepálmok lehetnek hetven fölött?

Különben is, eljátszotta a világ drámairodalmának szinte minden jelentős szerepét Shakespeare Júliájától a Koldusopera Kocsma Jennyéig. Egy nagy álma nem teljesülhetett csak: nem született gyereke.

Szeretem az embereket...

Szereti az embereket, mondja egy önironikus félmosollyal, mert az ember egyszerre szép és borzalmas, és ez az ellentmondás lenyűgözi. A színészi munka emelkedettséggel és izgalommal jár, azonban Margitai Ági a magánéletben nem színészkedik. Őszinte, közvetlen, s egy kamaszlány kíváncsiságával várja, hogy az élet még milyen szerepet oszt rá.

KUTYA VAGY VASMACSÓ?

Dolák-Saly Róbert volt április 8-án csütörtökön a vendégem az Alexandra Könyváruház kávézójában.

"Ez egy jó kérdés, most megfogtál..."

A beszélgetés az önmeghatározás nehéz problémájával indult, ki is voltaképp vendégem: előadóművész, író, zeneszerző? Őszintén szólt arról „nyálcsíkról”, ami minden hivatalnál, művészeti ügyekben döntési joggal rendelkező intézménynél, média fórumnál létezik. Ahol törvényszerűen ódzkodnak az újtól, attól, ha valaki valami szokatlant, mást csinál, ha nem illik bele a sztereotípiákba.

"A nyálcsík az oka mindennek"

Ebből viszont az az előnye, hogy kénytelen állandóan megújulni. Saját társulatának tagjaként, de előadóművészként estéről estére meg kell küzdeni a közönség rokonszenvéért. Szerencsére a publikum szereti s hasonló elismerő érdeklődéssel fogadták könyveit, gyermeklemezét.

"Hogyan is állunk a romantikus szerelemmel?"

Nem könnyű, sok költözéssel és iskolaváltással színesített gyermekkor után lett az, ami, saját szavaival élve, „kutya”, mert kutyának lenni jó, s minden képessége megvan hozzá: tud enni, inni, aludni. Na és még tud valamit, amiről az esten meggyőződhettük, magával ragadni a közönséget és elnyerni szimpátiáját. Azzal, hogy őszintén szólt küzdelmeiről, örömeiről és gondjairól, szerelmeiről, későn jött kétéves gyermekéről, akivel élete legszebb perceit tölti.

"Mit is jelent az, hogy vasmacsó?"

Rokonszenves portré rajzolódott ki előttünk. Még azt is megtudtuk, mit jelent a „vasmacsó”: a magánéletében szemérmes, emberi melegségre és szerelemre vágyó férfit. Mert ez kell a nőnek…

IRODALMI SZERELMEKTŐL BOLDOG HÁZASSÁGIG

Sziporkázóan szellemes, riposztokkal teli párbeszéd volt az az irodalmi este az Alexandra kávézóban, amelyen Ungváry

Tamás író, műfordító, irodalomtörténész, egyetemi tanár volt a vendégem. Miről is beszélgettem volna vele, mint a nőkről.

Meglepő, védekező bejelentéssel indult párbeszédünk. Saját bevallása szerint a nőkről és szerelemről nem tud semmit, majd pontosította: eszébe sem jutnak. Ezt némi öniróniával tette hozzá. Irodalomtörténészi mivoltát meg nem hazudtolva kifejtette, hogy első szerelme Georges Sand volt, ám Chopin elcsábította tőle. Első szerelmei irodalmiak voltak s saját bevallása szerint könyvekből követte végig azt, amit úgy hívnak, hogy szexuális forradalom. Hosszas unszolásra elmesélte első, tánciskolai szerelmének Duna parti csókolózással megkoronázott történetét. Azután vallott kiegyensúlyozottan boldog és immár több évtizedes múltra visszatekintő házasságáról és még sok más életbeli, a szerelemmel és férfi-nő kapcsolattal összehozható apóságról. Arról, hogyan vásárolt a hatvanas években operalátogatás örvén eldobható pelenkát Bécsben, empirikus tapasztalatáról, hogy a bölcsészlányok tenyere izzad,tanár és diák közötti kötelező távolságtartásról.

- Voltaképp nem létezem – ismerte be, - mert teljesen feloldódom műveimben s a mű mellett az író mint magánember az olvasó, a közönség számára lényegében már nem érdekes.

Az anekdotákkal és humoros irodalomtörténeti adalékokkal megfűszerezett beszélgetés végére azért kirajzolódott előttünk az író mint magánember, mint férfi, aki az igazi partnerkapcsolatot, a harmonikus házasságot kereste és találta meg – párhuzamosan gazdag írói, irodalomtörténészi pályafutásával.

TELJES ÉRTÉKŰ ÉLETET ÉLNI

Lehetséges volna ez? Természetesen a kérdésre hiteles választ az Alexandra Kávézóban kellemesen eltöltött egy óra alatt sem találtunk Kepes Andrással. Egy biztos, nem könnyű teljes értékű életet élni házasságban - az esetek többségében valamelyik félnek fel kell adnia valamit. Gyakran ez a valami elég sok, ebben mindketten egyet értettünk, és abban is, hogy többnyire a nő az, aki többet vállal a kapcsolat érdekében. De megegyeztünk abban is, hogy a nők és a férfiak között viszony óriási átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, és látszódnak jelei az előítéletek oldódásának.

AZ ÁLMOK MÉG MINDIG BIZTOSAN ÁLLNAK

„Nem tudhatod, hogy mit érez egy nő, amikor rájön, senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor becsukja a szemét és álmodik. Az álmok még mindig biztosan állnak” – jelenti ki Varázskert című regényem hősnője, aki kettős életet él. Egy „valódi” életet a férjével, és egy másikat, amelyet Mirkóval, gyerekkori szerelmével álmodott meg magának. Szikora János rendező a beszélgetés során értően bontotta ki a regény rétegeit.
- Sok ezer nő fantáziavilága szólal meg ebben a költői vallomásban, olyan erővel, hogy úgy érezzük, mindaz, amit olvasunk, velük történik meg – állapította meg. - Hiszen mindenkinek megvan a maga Mirkója, képzeletbeli barátja, szerelme, akivel feledhetetlen pillanatokat élhet át.
A rendező úgy érezte, Mirko mi magunk vagyunk. Mindazok, akiknek szenvedélyes a lelke, akik nem érik be a hétköznapi élet tapasztalataival, hanem annál sokkal többre vágynak.

MI KELL A NŐNEK – FIGYELMESSÉG

Egy nagy színésznemzedék kiemelkedő tagjával, a közel negyedszázada színigazgató Bálint Andrással is arról az örök témáról beszélgetünk, hogy „Mi kell a nőnek?” s a válasszal most sem igazából boldogultunk. Viszont kikerekedett egy érdekes beszélgetés, hiteles portré egy tehetséges és rokonszenves színészről, rendezőről és sikeres színigazgatóról.
Bálint András szerint a figyelmesség a másik iránt a fő éltető eleme egy párkapcsolatnak, ez az, ami átemel a nehézségeken. Elismerte, hogy a színház erotikus műfaj, ahol a férfi-nő kapcsolatot csak úgy lehet átélni, ha valami kialakul a színészek között, ami azonban csak a játék idejéig tart, ettől lesz a szenvedély hiteles. Szerinte a színház a maga mindig másképp ismétlődő csodájával sokkal nehezebb feladat elé állítja a színészt, mint a film.
A hatvanas években indult „nagy nemzedék” tagjaként arról is beszélt, hogy a nemzedék nem horizontális, életkori fogalom, számára azonosan gondolkodó emberek közösségét jelenti. Három házassággal, több tucatnyi filmmel, szerepekkel – most éppen Ibsent játszik - a háta mögött Bálint András elégedett ember benyomását keltette. Őszinteségét nagy tapssal jutalmazta a közönség.

FILMRŐL, ÉLETRŐL

Szabó István Oscar-díjas filmrendező is a vendégem volt, aki legnagyobb filmjeiben művész és politika, alkotói és emberi szabadság gondolatkörét járta körül, lényegében ugyanazt a témát, az emberi és művészi tisztesség harcát próbálta megörökíteni.
Az Oscar-díjas rendező némi keserűséggel szólt napjaink közerkölcseiről, a filmművészet jelenlegi helyzetéről és a filmkészítés lehetőségeiről. Beszélt arról, hogy a 60-as, 70-es évek nagy filmes korszaka az életformabeli, technikai, valamint a közönség ízlésében bekövetkezett változások eredményeképp már a múlté. Igazi művészfilmet az arte hálózat 60-80 fős mozijaiban láthatunk: - Ezek is többnyire egyetemek környékén vannak, hogy a diákok kiszökhessenek az előadásokról – jegyezte meg derűs életismerettel. A hollywoodi álomgyár ma már a tömegkultúra igényeit elégíti ki, szappanoperákat gyárt egy kaptafára, s egyértelműen a szórakoztatást szolgálja. A mai tehetséges, és magukat minden bizonnyal előbb-utóbb értékekkel megmutató fiatal rendezők technikailag mindent tudnak. A filmesek többsége nagyszerű félperces reklám klippet tud készíteni bármilyen termékről, a külsődleges hatások mellett azonban kevésbé érdeklik őket az emberi tartalmak. S a közönség is türelmetlenebb, a gyorsabb és egyre durvább effektusokat értékeli, azokra vevő.
Szabó István eleven tekintete, néhol kesernyés, máskor mély humorú életbölcsessége azt sugallta, rendezői energiája és alkotóereje nem lankadt az utóbbi években sem, újabb művekre készül.

MI KELL A NŐNEK? - MINDEN!

Ezzel a lakonikus válasszal, megnyerő őszinteséggel és rokonszenves rajongással a másik nem iránt nyerte meg beszélgetésem közönségét az Alexandra Könyváruház kávézójában Verebes István, a népszerű színész, rendező, műsorvezető.
Megtudtuk tőle, hogy imádja a feleségét, hogy mindegyik házasságából levonta a tanulságokat, mert a házasság munka a férfi számára, minden nap meg kell hogy hódítsa asszonyát.
- A nő önmagáért van, a férfi a nőért – így foglalta össze férfiúi crédóját s hozzátette, ezt tartja a férfi-nő kapcsolat alapjának.
A színházról szólva cáfolta, hogy a színház zárt közösség lenne, hiszen manapság bárki lehet színész, mint ahogy politikus is. Azt viszont nem tudta eldönteni, hogy ez a nyitottság dicsérete vagy a minőség bírálata – mindkét esetben. De ami a legfontosabb, szívügyekben senkinek nem lehet, nem szabad tanácsot adni, a boldogságért mindenkinek magának kell megküzdeni, a női lélek rejtelmeinek feltöréséhez bizony kitartásra és szeretetre van szükség.

TELEVÍZIÓZÁS ÉS CSALÁD

Az Alexandra Irodalmi Kávéházban „Mi kell a nőnek? " című beszélgető sorozatom első vendége Jakupcsek Gabriella volt. Tévés pályafutásáról vallott, arról, hogy miért szakított a kereskedelmi tévékkel s hogyan látja a műfaj jövőjét. Szót kerítettünk bátor vállalkozására, őszintén beszélt arról, miért vállalt hosszú szünet után ismét gyereket s kendőzetlenül feltárta a negyven év körüli nők dilemmáit, a párválasztás nehézségeit.

.
VILÁG ÉLETEMBEN MACSÓ VOLTAM

A férfi-női kapcsolat, és az élet más nagy titkairól érdekesen vallott Ranschburg Jenő pszichológus, a hazai lélektan egyik nagy alakja. Elismerte az esélyegyenlőségben mutatkozó különbségeket, de azok változását, a társadalmi szokások módosulását csak több nemzedék távlatában tudta elképzelni. Rokonszenves önvallomással is élt: világ életében macsó volt, soha nem takarított, nem tud még egy rántottát sem elkészíteni. Ugyanakkor teljes életpályájáért, sikereiért hálás feleségének, aki biztosította számára az alkotómunkához elengedhetetlen nyugodt körülményeket, azáltal is, hogy ezért saját karrierjének egy részét feláldozta. Fellebbentette a fátylat a gyermeknevelés számos titkáról is az egyre jobban feloldódó közönség előtt, amely többször is elismerő tapssal jutalmazta a vendég pontos és szellemes elemzéseit.