 |
ÚJRAALKOTNI ÖNMAGADAT AZ ÉLET MÁSODIK FELÉBEN
Szemérmes és visszahúzódó, nincs benne semmi celebes. Szavalóversenyt nyert, majd rádióbemondó lett, később népszerű tévés személyiség, jelenleg a Klubrádió vezető munkatársa.
 Mélykúti Ilona, aki május 17-én beszélgetőpartnerem volt az Alexandra Kávézóban kemény fába vágta a fejszéjét, helyet akar a nap alatt a „nagy nemzedéknek”, az ötveneseknek, akik felnőttként kerültek bele a rendszerváltásba, s most nem mindig érzik otthon magukat megváltozott világunkban. Erről szól beszélgető műsora a Klubrádióban és az azonos című honlap is.
Bővebben a beszélgetésről fotóriporttal a „Barátaimmal beszélgetve” rovatban.
MINDEN FILMEMMEL EGY KICSIT MEGHALTAM
Szereti Hollywoodot, noha amit eddig letett az asztalra a hazai filmművészetben merőben más, keményebb, markánsabb, nem minden áron a nézők kegyét kereső. Groó Diana, akivel április 19-én az Alexandra Irodalmi Kávézóban beszélgettem játék és dokumentumfilmjeiben is a gyökereit kutatja, témaválasztása kritika központú s bátran vallja, mindennek az alapja az álmodozás. „A témák általában megtalálnak. Közöttük élek.”
 Groó Diana egyik nagy témája a holocaust. Erről tudósít dédapja naplója, aki 1944-ben Auschwitzban pusztult el. Hátra maradt feljegyzéseit családi vállalkozásban adták ki 2006-ban. A családi múlt emlékeire épült „Csoda Krakkóban” című filmje: egy magyar lány és egy lengyel fiú – mindketten zsidó származásúak - tragikusan szép szerelme. Cselekménye nem lineáris, ugrál az időben s így készteti nézőjét a még aktívabb továbbgondolkodásra...
Groó Diana beszélt az indulás nehézségeiről. Az első filmet is szeretni kell, még ha nem sikerült tökéletesre, akkor is. „Minden filmemmel egy kicsit meghaltam s minden új filmemmel egy kicsit újjászülettem” – majd így folytatta: „Nem lehet mindenkinek tetszeni, aki erre törekszik, az biztos kudarcra van ítélve.” Aggodalom azért benne is él a szakma jövője iránt, nem helyes, ha politikai szempontok kapnak szerepet az állami támogatás szétosztásában.
Groó Diana nem fél a mozi hanyatlásától. Hiszi és vallja, hogy minden alkotás megtalálja, vagy megteremti a maga közönségét. Törékeny vállán is pontosan érzi a rendező, a „kapitány” felelősségét a filmkészítésben. 150 emberre kell odafigyelned, hogy az a 3 perc, az álmod maradéktalanul megvalósuljon.
 Másik örök témája az emberi kiszolgáltatottság. Erről szól „Vespa” című filmje, melynek főhőse egy cigánygyerek, aki csoki papíron robogót nyer s, felutazik a fővárosba, hogy hazatérve megmutathassa beteljesült álmát.Tervei között szerepel, hogy amennyiben talál rá támogatást, filmet készít a világ első női rabbijáról, akit a harmincas években szenteltek fel a fasiszta Németországban s életét koncentrációs táborban fejezte be.
EGY KIVÉTELES REGÉNY
Szédítően jó regényt írt a kongói Alain Mabanckou, az afrikai fekete irodalom legjelesebb reprezentánsa, legszívesebben azonnal átírnám a regényemet ilyen központozás nélküli, csak vesszővel és idézőjellel ellátott szövegre, mint amilyen a Törött Pohár, pedig világéletemben utáltam az olyan könyveket, amelyekben nincs pont, csak áradó stílus, rengeteg irodalmi utalás és egyetlen témára hangszerelt tartalom, mint ebben a regényben, mely arról szól, hogyan teszik tönkre egymás életét a nők és a férfiak, és hogyan tesz tönkre mindenkit az ital…
Aki a teljes recenziót el akarja olvasni, megtalálja az „Interjúk, cikkek, publikációk” rovatban és később majd a Könyvjelzőben.
UTAZÁS A LÉLEK MÉLYÉRE
Perjés János interjút készített velem a Gyógyászat, ezotéria c. lapban. Részlet az interjúból.
- Emlékszik-e arra, hogy kislányként mikor jött az a gondolat, hogy nem egyenlőek az emberek?
Nagyon érdekes, mert – most kicsit a máról beszélek – erről szól a most készülő könyvem. Megírom a nagymamám, a mamám és a saját történetemet egy alakba gyúrva, ami majdnem lehetetlen vállalkozás. A témám az, hogy egy szerb származású lány hogyan éli meg a nőiségét és a többszörös kisebbségi létét a huszadik században és hogyan őrzi meg lelki tisztaságát felnőttként is egy mocskos korban. A történet szerint ez a lány gazdag fantáziával kitalál magának egy képzeletbeli világot, vagyis átugrik a valóságból a fikcióba. Ez a világ persze különbözik mind attól, amit a saját életében tapasztal, de attól is, amit az iskolában történelemként tanítanak. A történelemkönyvekben ugyanis csak hadvezérek, királyok, csatamezők szerepelnek, s ő keresi, hol vannak azok a szereplők, akik az életében minden nap részt vesznek, akik etetik, szeretik, ápolják, ha beteg. Hiszen egy női világ veszi körül, ez a hétköznapi tapasztalata, ám ebből a „nagytörténelem“ semmit nem mutat meg. Ott mindig csak férfiak számára van hely.
A teljes interjút elolvashatja az Interjúk, cikkek, publikációk rovatban
A ZSENIALITÁSHOZ GÉNEK KELLENEK
Hruscsovnak köszönheti pályafutását – ezzel a szarkasztikus, ám igazságtartalmában nehezen megkérdőjelezhető állítással kezdte Czeizel Endre az Alexandra Kávézóban március 22-én tartott beszélgetést a Szabadság, szerelem témában. Majd magyarázatként hozzátette, a szovjet pártfőtitkár a 60-as években az Egyesült Államokban szembesült a hibridkukorica előnyeivel, amihez a genetikai kutatások vezették el a nemesítőket. Ettől kezdve az addig tiltott tudományág, a genetika zöld utat kapott a Szovjetunióban is. Magyarországon beszélgetőpartnerem lett az úttörője és a tévé népszerűsítő ereje révén egyik legelismertebb propagálója.
 A beszélgetés során szóba került olyan pikáns kérdés is, mint a nemzeti karakter. Széchenyit idézte vendégem: „A magyarnak mindenkor is, most is legnagyobb ellensége, - a magyar.” Kétségtelen, hogy a sorsfordító években nem mutatkozik meg a nemzeti összefogás, ám ennek nem genetikai, sokkal inkább történelmi-társadalmi okai vannak.
Mit válaszolhat a genetikus a mindenkit izgató kérdésre: hogyan lehetnek tehetséges utódaink? Nem nagy tudást, hanem a másképpen gondolkodás képességét kell továbbadni.
Czeizel Endre megdöbbentő ténnyel szembesített bennünket: ha minden embernek rendelkezésére áll a betegségek iránti hajlamot kimutatót saját genetikai térképe (ami a nem is olyan távoli jövőben az Egyesült Államokban lakossági méretekben lehetséges lesz), helyes életmód kiválasztásával akár 20 évvel is meghosszabbíthatjuk életünket.
 Ha csak ennyit tudott volna meg a nagyszámú közönség a genetika hasznáról, már elégedetten távozhatott a kávézóból. Ám sokkal többről volt szó s ezt fotókkal illusztrálva megtudhatják, ha ellátogatnak a „Barátaimmal beszélgetve” rovatba.
SZERELEM NÉLKÜL NEM LEHET ÉLNI
Ezzel a megállapítással zárult Szabadság, szerelem témájú beszélgetéssorozatom estje február 16-án az Alexandra könyváruház Kávézójában Spiró György íróval, aki rá és írásaira jellemző szarkasztikus humorral hozzátette: „szabadság nélkül azért lehet, s ezt a régiónkban élő népek történelmük során többször is megtapasztalták”. S még keserűbben jegyezte meg, nem érzi, hogy 1989 óta nagyobb lenne a szabadság nálunk, hiszen hol szegénység van, ott nem lehet szabadságról beszélni.
Hány évesen lesz az író prózaíró? Spiró György őszinte ember - önmagával szemben is. Ebben rejlik személyiségének és írói habitusának is egyik nagy és vonzó titka. Arról is meggyőződhettünk, hogy nem zárkózik be egyfajta nyugatközpontú kulturális körbe. NEHÉZ ZSENIK KÖZÉ SZÜLETNI
Ezt az aranyigazságot osztotta meg velem és szép számú közönségemmel december 8-án az Alexandra kávézóban Karinthy Márton, aki 4 éves korában érezte meg először, mit jelent ilyen neves családba beleszületni, édesapja (Karinthy Ferenc) jogdíj nélkül teregette ki „Marci” című novellájában az új irodalmi trónörökös megszületését. Ez persze nem volt újdonság, hiszen a nagyapa (Karinthy Frigyes, ha valaki nem tudná) ugyanezt tette papájával, s írt róla hozzá méltóan szellemesen „Mit mondott este Cinike a bilin” címen.
 Megtudtuk a jó hangulatú esten azt is, hogy szó nem volt irodalmi családról, Karinthy Márton kimondottan rossz gyerek volt, padlásszobájában már iskolásként színházat játszott, ám bánatára a jeles irodalmi összejöveteleken édesapjánál neki kezdetben nem nagyon osztottak lapot. Ennek ellenére sikerrel küzdött meg a nagy elődök árnyékával s vívott ki magának méltó helyet az irodalmi, de főként a hazai színházi életben. Ma már elismert író, színházigazgató, rendező. 1982-ben úttörő tettet vitt végbe, megalapította a Hököm Színpadot (1988-tól Karinthy Színház), Magyarország első magánszínházát s az mind a mai napig sikerrel működik igazgatói irányítása mellett.
DEBRECENBE KELLETT MENNI… December 1-én, csütörtökön este a debreceni Alexandra Könyvesházban találkoztam olvasóimmal. A jóízű beszélgetést ezúttal is Burai Árpád, az FM 90 Friss Rádió szerkesztő-műsorvezetője vezette. A SZABADSÁG HIÁNYZIK LEGINKÁBB Orvoskutatóként gyógyszerével világhírre tesz szert. Ma méltán népszerű író, akinek műveit a világ számos nyelvére lefordítják. Egy rendkívül érdekes emberrel, Bitó Lászlóval beszélgettem november 17-én az Alexandra kávézóban. Internálás, kényszermunka a bányában, 1956 után elhagyja a hazáját, hogy a 90-es években hazatérjen – az életút bőven felhalmozott megszenvedett tapasztalatot, ám beszélgetőpartnerem higgadt nyugalmát és bölcs megértését soha nem hagyta el. Leginkább a szabadság hiányzik –jellemezte a mai társadalmi állapotokat.
CSALÁDFA CSERÉPBEN Könyvet ajánlok, nem könnyű feladat. Ha túl sok mindent elárulok előre, akkor miért olvassák el, ha túl keveset, akkor miért higgyenek nekem. Megpróbálok tehát – a két véglet között egyensúlyozva – megfelelő érveket találni. Családregény bonsai Családtörténetet ígér a könyv alcíme, ám azt is nyugodtan állíthatjuk róla, hogy családregény. Műfaján belül azonban nem egy hatalmas tölgyfához hasonlítható, amely ágaival, bogaival (és ehhez illő – bár láthatatlan – gyökereivel) nyűgöz le bennünket. Ahogy a japán kertművészek hatalmas fákat tudnak belezsugorítani egy viszonylag kis cserépbe, úgy tömörítette be háromszáz oldalba az írónő egy izgalmasan szerteágazó családtörténet különböző színtereit, eseményeit. Amíg olvassuk, talán észre sem vesszük, mi mindenen kalandoztuk keresztül hőseinkkel. Lévai jól mesél, pontosan adagolja olvasóinak az érdekességeket, izgalmakat. Csak amikor végül önkéntelenül is összegezni próbáljuk a mű üzenetét, akkor jövünk rá, hogy mennyi mindennel megterhelt bennünket ez az olvasmány. Ez a teher az igazi élmény, amely bennünk marad sokáig. Női regény Mielőtt még bárki félreértene, ez a regény egyaránt kínál nők és férfiak számára élvezetes szellemi kalandokat. A „női” jelzővel azt szeretném hangsúlyozni, hogy ebben a világban a nőké a főszerep. Már az első jelenetben három generáció (lány, anya, nagyanya) magatartása, morálja ütközik össze. Abban kell állást foglalniuk, hogyan értékeljenek egy szakítást, mi a rosszabb egy ötvenes évei derekán járó nő számára, egy megromlott kapcsolat tovább gyötrése, vagy a – piros betűs ünnepek idején szembetűnőbb – magány. A történet legfontosabb konfliktusa, hogy két főhősnő kénytelen osztozni a számukra mindennél fontosabb férfi főhős szeretetén, szerelmén. És ennek oka nem valami közönséges férfiúi csélcsapság, hanem a huszadik századi történelem. A negyvenes években egy bátor fiatal lánynak kellett megmentenie szerelmét, aki nem jó családba született; nem sokkal utána pedig róla derül ki, hogy – a megváltozott mércék szerint – őt taszítják ki a társadalomból, így most a férfinak kell segítenie rajta. Lévai hősnői pontosan értik a rajtuk kívüli okokból kialakult helyzeteket, és teszik a dolgukat. Kötelességét nem tudó, tenni nem akaró asszony (vagy lány) nincs köztük. Pedig a morálról ebben a könyvben nem fecsegnek. Csak gyakorolják. Férfiak Ilyen hősnők közé keveredve a férfi szereplők általában nem sok jóra számíthatnak. Ezúttal azonban a sorsukat meghatározó írónő (hősnői révén) kegyes hozzájuk. Ezek az asszonyok szeretik a férfiakat. Szükségük van rájuk. Éppen ezért nagyvonalúan kezelik a nominálisan „erősebb” nem gyengeségeit. A férfi főhős két nőbe szerelmes, vagyis kétfele kötelességtudó. Az érte versengő két nő pedig megérti a helyzetét. Még a kiürült kapcsolatból menekülő férfi is számíthat elhagyandó párja megértésére. (Csupán mostohalánya búcsúzik egy jókora pofonnal a – vállalt feladatát egyébként korrekt módon teljesítő – pótpapától.) Ez a regény a – történelmi események által determinált – magánszférában játszódik, ott pedig – ahogy az életben – a nők játsszák a meghatározó szerepeket. Meseszövés A bonsai nevelés követelményeinek megvannak a következményei: ebben a könyvben nincs üresjárat, minden jelenet fontos része a végül kialakuló egésznek. Azt is hozzátehetjük: minden jelenet konfliktusokkal terhelt, mert ahol és amikor – ha csak átmenetileg is – rendben mennek a dolgok, arra felesleges szót vesztegetni. A sodró lendületű cselekmény egymás után új szereplőket – és velük együtt új mikrovilágokat – vonultat fel az olvasó elé. Hamarosan kiderül a három generáció fölött még elevenen él a negyedik, a dédszülői szint emléke, végül pedig – a jövő felé tekintve – a megszületendő ötödik generációról is hírt kapunk. Ennek a lendületnek köszönhetően Lévai regénye szinte abbahagyhatatlanul olvastatja magát. (Saját példám alapján ajánlom IC olvasmánynak. Egy oda-vissza útra elég. Ilyenkor lehet megbocsátani, hogy szerzője bonsait nevelt témájából, pedig az több kötetes családregényre is futotta volna.) Egyébként még találkozhatunk vele képernyőn, filmvásznon vagy akár színpadon is. Az adaptációnak mindig a tömörítés a legnehezebb feladata. Ez már megoldva. Szépség Nem a mű, hanem a hősök szépségéről kellene néhány szót mondani. Ez ugyanis hozzá tartozik karakterükhöz. Még a padlót feltörlő – akkor még fiatalasszony – dédikéről is tudnunk kell, hogy egészséges telt nőiségével vonzotta a férfiszemeket. A mű központjában álló hősnőről (az ő kíváncsiságának köszönhetjük a megismert történetet) többször is olvashatjuk, hogy ötvenes éveiben még mindig nagyon vonzó nő. (Az őt épp elhagyni készülő párja is megkívánja, amikor meglátogatja.) A női klán legifjabb tagja is szép, bár öltözékével folyamatosan az ellenkezőjét próbálja bizonyítani. És még a férfiakban is talál szépséget a mesélő. Talán ez is belejátszik, hogy letéve a könyvet még sokáig érezzük élményeink szépségét. Rigó Béla LÉT- ÉS JOGBIZONYTALANSÁGGAL FENYEGET AZ ÚJ NYUGDÍJRENDELET Nyugdíjas választóimmal találkoztam november 3-án a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A szép számú közönség előtt elmondtam: a kormány ígéreteiből semmit nem tartott be. Az 1,5%-os gazdasági növekedés helyett stagnálás van, a beharangozott munkahelyteremtésnek nyoma sincs, nem sikerült megőrizni a nyugdíjak reálértékét, a családi pótlék-, gyes- és bérstoppot léptettek életbe, emelték az ÁFÁ-t, 22 új adót vezettek be. A méltó öregkor helyett már a túlélésért küzdenek azok, akik egész életüket munkában töltötték, A nyugdíj a munkában eltöltött élet során szerzett jog s azzal, hogy megszűntetik a kockázati közösséget, alapjaiban ingatják meg a nyugdíjrendszert és a társadalmi szolidaritást. Hárommillió ember magán nyugdíjpénztárakban tartott megtakarítását államosították, ám az államadóság ennek ellenére nem csökkent. A kormányzó párt a gondok megoldása helyett a különböző társadalmi csoportok egymás elleni kijátszásával próbálja befolyásolni a romló közhangulatot. A szegénység nem önhiba, most már egész rétegek, csoportok kerülnek reménytelenül lecsúszott helyzetbe. Elmondtam, hogy a „kaparj kurta” mentalitás diadalmaskodik a társadalmi összefogás helyett. A második világháború válságából a szociális Európa gondolata mentette meg kontinensünket, nem adhatjuk ezt fel. ELHALLGATOTT ÉS MEGTALÁLT TÖRTÉNELEM Október 27-én az Alexandra Kávézóban szép számú közönség előtt legújabb regényem, a Karácsonyi égbolt bemutatóján arról beszélgettem Gábor Györggyel, miért bánunk olyan „szemérmesen” történelmünkkel, miért hallgatjuk el, miért hazudjuk el igazságait. A múlt számomra álruhába bújtatott jelen, amikor a múltról írok, valójában a jelenről beszélek. A múlt – akarjuk vagy nem - velünk él, befolyásolja döntéseinket. Az elhallgatás árt a kapcsolatoknak. Új regényemben ezt a rétegezett múltat próbáltam megidézni három nemzedék, és négy nő sorsában, akiknek életét egy férfi, István alakja köti egymáshoz. Ne vigyék el József Attila szobrát! Barátaim, találkozzunk október 28-án, pénteken 15.00 órakor a Kossuth téren és alkossunk élő láncot a szobor körül. Így fejezzük ki tiltakozásunkat, ne engedjük hogy a József Attila-díjas L. Simon László, a Magyar Írószövetség egykori titkára kezdeményezésére a szobor elkerüljön helyéről. VITRAY ÉL, A SZAKMA HALOTT Október 20-án este érdekfeszítő beszélgetést folytattam Vitray Tamással az Alexandra kávézóban összegyűlt szép számú vendég előtt, amiből kiderült, Vitray él, virul, a szakma halott. Vitray ma is sokkal jobb, mint bárki a mai magyar televíziózásban. CIVILEK NÉLKÜL NINCS POLITIKA - Miért állt rajthoz a II. kerületben? AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG NAGYKÖVETEI
A komplex probléma komplex megoldást követel. A társadalmi tudatformálás, a jogszabályi tiltás, a bizonyított hátrányos megkülönböztetés szankcionálása mind fontos lépés, de csak akkor lehet igazán hatékony, ha összefüggő struktúrában valósul meg, és társadalmi támogatásra talál. A változásnak a társadalomban, a mindennapi életünkben kell végbemennie ahhoz, hogy tartóssá válhasson. Mint minden változás, a nők és férfiak esélyegyenlőségének megteremtése is a tanulással kezdődik. A társadalmi nemek egyenlőségére figyelő képzés sokat segíthet abban, hogy identitásunk lényegét megőrizve, egyenlő esélyekkel, egyenlő feltételek mellett éljünk együtt, nőként és férfiként. Ezért kezdeményezem a Nők Közéleti Akadémiájának megteremtését. A Nők Közéleti Akadémiája olyan civil közösségi képzés, amely a kisközösségekben, civil kezdeményezésekben már bizonyított nők számára indul annak érdekében, hogy közösen elsajátítsuk és kidolgozzuk a hatékony érdekérvényesítés, a társadalmi tudatformálás, a modern és sikeres kommunikáció legjobb módszereit és eszközeit. A Nők Közéleti Akadémiájának majdani hallgatói az egyenjogúság ügyének társadalmi nagyköveteivé válnak, hogy a saját csoportjaikban, személyes hálózataikban példaként és ismeretátadóként támogassák az esélyek kiegyenlítését. A műhely szándékaink szerint a „nagypolitikai” aktivitás megalapozásához is segítséget nyújt:, felkészít a jogalkotó- és közpolitikai szerepvállalásra. A munka, a szervezés azonban már most elkezdődik.
AZ EMLÉKEZET KEGYETLEN TANÍTÓMESTER Minden nemzet életében vannak csodálatosan szép pillanatok, ezekből lesznek ünnepeink. S vannak fekete betűs dátumok, melyekről a legszívesebben tudomást sem vennénk. Október 15-e, a magyar történelem legszégyenteljesebb és legtanulságosabb dátuma ilyen. Szégyenteljes, hiszen arra, ami utána következett, nem volt példa évezredes történelmünkben. S nincs rá magyarázat sem, csak a szégyen tisztító főhajtása. 40 évvel ezelőtt Willi Brandt német kancellár térdet hajtott a varsói áldozatok emlékműve előtt, mi itt Budapesten beérnénk főhajtással is, de gyakran csak a nekünk drága emlékek és emlékhelyek hetyke meggyalázását, elhagyott vidéki temetőink feldúlását, a politikai pornográfiát megvalósító graffitit és célzatos ellenkegyhelyek megépítését kapjuk helyette.
NAGY POFON KELL A KORMÁNYNAK Részlet az interjúból:
AZ ÜVEGBÚRA FELTÖRÉSE Október 6-án, csütörtökön a Vörösmarty téren egy jelképes üvegbúra összetörésével hívtam fel a figyelmet arra, hogy milyen fojtogató búra alatt élnek társadalmunk egyes tagjai, rétegei, sajnos napról napra egyre többen.
VALÓBAN NINCS KIÚT? Népszabadság, október 6. A gyógyítás első lépése a helyes diagnózis. Szociológuskollégám, Krémer Balázs pontos látleletet adott, adatokkal, tényekkel, érvekkel támasztotta alá azt, amit nap mint nap magunk is megtapasztalhatunk. Jó ideje csúszunk már lefelé, a megkapaszkodás reménye nélkül. Van, aki már a végrehajtótól retteg, az utcán érzi magát. Vannak, akik féltve őrzött tartalékaikat élik kényszerűen fel. Más polgártársaink egyelőre csak azt érzik, hogy bizonyos dolgokat nem engedhetnek meg maguknak, meghúzzák a nadrágszíjat, nem cserélik le az autót, netán tovább hordják a kopott lábbelit, kevesebbet költenek kultúrára, könyvre, utazásra. Hogy utána mi következik, csak sejtjük… A gazdaság érzékeny barométerei is jelzik már mindezt. És itt nem segít a sikerpropaganda, a leszámolásba váltó elszámoltatás, a visszafelé pillantgató bűnbakkeresés, az önsorsrontó és megosztó zsigeri gyűlölet felébresztése. Vedd el attól, akinek (talán) sok van. A bankoktól, a vállalkozóktól, a többet kereső orvostól, az egyetemi tanártól … a sor soha nem ér véget, mert mindig lesznek, akik még az átlagosnál is szegényebbek. S az átlag mindent elfed. Aki átlagban gondolkodik, az soha nem látja a minőséget, a versenyt. A világversenyre (és egyben belső kooperációra) épülő gazdaság – amire mi is feltettük lapjainkat –nem ismeri az önzetlenül adakozó szamaritánust, nem kedveli a közvetlen és durva beavatkozást, kevéssé tűri a verseny- és adópolitikai megkülönböztetést. Csak a kiszámítható és átgondoltan okos gazdaságpolitika kényszeríthet jobb belátásra, a pontos és betartható rendszabály, mely messzebb lát, mint a pillanatnyi keverésre-kavarásra hajlamos politikai érdek. A gyakran perverz újraelosztás, az átszervezésnek mondott, de minden reformértéket nélkülöző egyik zsebből a másikba való tologatás még tűzoltásnak sem jó, mert nem a tűz fészkét (az eladósodás rendszerszerű okait) éri el, hanem csak itt-ott fellobbanó lángját fojtja el – ideig-óráig. Reformkoncepció híján „az ugyanazt másképpen” jegyében szervezik át Magyarországot. Krémer megállapításai nehezen cáfolhatók. Gazdaságilag legalábbis. Én azonban veszélyesebbnek érzem az általa felmutatott torzulásoknak a társadalomra, az életformára, az erkölcsre gyakorolt hatását is. A közfoglalkoztatás, vagy ne szégyelljük kimondani, a kényszer elemeit sem nélkülöző közmunka valós gazdasági értékét ismerjük, vele ugyan nem húzzuk ki a nemzetgazdaság kátyúba süllyedt szekerét, és ha a közmunkára fogott ember nem „tranzitál” egyhamar a gazdálkodó szervezetek világába, akkor kidobott pénz a ráköltött állami erőforrás. Talán propagandafogásnak megfelel, bár annak is gyönge. Ahogyan az örökösen a nélkülözés határán botladozók közül csak egyik-másik ember vezethető át a gazdaságot mozgató középrétegbe, azonképpen az eltüntetett nyugdíjváromány is fel fog bukkanni az adósság- és hiányoldalon néhány év elteltével. Az osztogatás mamelukokat, eszközembereket nevel, nem szabad egyéneket, a piacra termékeikkel, szellemi értékeikkel bátran kiálló vállalkozókat. Ha egy politikai kurzus nem lép túl a pillanatnyi voksszerzés csábításán, ha nem vállalja a markáns, esetenként népszerűtlen gazdaságpolitikai döntéseket, akkor abból nem lesz felemelkedés. Krémer Balázs azt mondja el, ami évek óta nyílt titok: a hazai vállalkozások nagy része kényszervállalkozás, tőkehiányban szenved, voltaképp csak annyiban vállalkozás, hogy résztvevője így olcsóbban tudja eladni munkaerejét. A tőkehiány egyik oka az elvonások nagy mértéke. Az adórendszer állandó foltozgatása, a választásokhoz közeli szavazatszerző osztogatás csak még jobban összezavarja a helyzetet. Helyesen látja azt is, hogy a szolgáltatói ipar, a rész- s az otthoni munkavállalás hihetetlen alacsony aránya további bevételi forrástól fosztja meg a lakosságot és az államot is. A munkaerő nálunk nem mozgékony, az egy élet munkájával összehozott lakás, ház megköti a munkavállaló kezét, aki marad, és akár rosszabb munkát is vállal, mint amire képes lenne, semhogy elinduljon arra, ahol több lehetőség vár rá. Végső esetben aki elég fiatal, kivándorol Nyugatra. Szerencsés, ha a szakmájában helyezkedik el, s a hazainál nagyobb bérért építi egzisztenciáját. A többség sajnos az ottani átlagnál szerényebb javadalmazásért vállal végzettségénél rosszabb munkát, mert abból is megél, jobban, mint otthon. Szó sincs már a középkori gyakorlatról, hogy a céhlegények inasévei ket külföldön töltik, s szakmájuk titkaival gazdagodva térnek haza. Most a mesterek mennek el inaskodni vagy inasbérért dolgozni. Ennek erkölcsi korrodáló hatását nem hangsúlyozhatjuk eléggé. Valóban nincs megoldás egy olyan nemzet számára, mely sok komoly megpróbáltatást élt már át, s mely tehetséges közgazdászok, szakemberek tucatjait adta a világnak? Krémer minden megállapítása mögött ott van a ki nem mondott következtetés, a bajok gyökere. Ezt írja egy helyütt: „A korlátozott választási lehetőséggel bíró emberek szabadságainak további beszorulásából sok minden következik: vannak, akik depressziósak lesznek, vannak, akik nem törődnek semmilyen szabállyal, mert boldogulniuk kell.” Ez a felszín. Gazdaság nem létezhet a vállalkozás szabadsága, az egyenlő feltételek biztosítása, vagyis demokrácia, demokratikus elvekre épülő társadalom nélkül. A legnagyobb segélyprogram is szétolvadhat a klientúra hálózatában, s az átpolitizált, a független hatalmi ágazatokra ráülő állam megfojtja a gazdaságot. A rendszerváltás nem történt meg a társadalom életében, a közösség nagy része csak szemlélője az eseményeknek, s négyévente választhat, két, nem mindig ideális lehetőség közül. A programok kidolgozásában nem vesz részt, és ezen még a körmönfont PR-fogások, a „nemzeti párbeszéd” nevű porhintés és más mutatós kampányok sem változtathatnak. Miért nem alakult ki párbeszéd legfontosabb ügyeinkről sem társadalmi, sem szakmai szinten? Több oka is van. Az utóbbi esztendőkben politikai állóháború dúlt, mely közben nem alakultak ki hangjukat hallató, érdekeiket érvényesítő, erős civil szerveződések, nem született meg az a termékeny háttér, amelyre a sikeresebb demokráciák politikai elitje támaszkodik. Ahol egy jobboldali kormányfő rendszeresen találkozik baloldali gondolkodókkal, pártelkötelezettsége nem gátolja meg, hogy, a másik tábort képviselők számára megadja a megérdemelt elismerést, hiszen teljesítményükkel egy nemzetet szolgálnak. Sine ira et studio születnek döntések, okos fők gyülekezeteiben, s a politikai elit nemritkán csak összefoglalja, rendszerezi a társadalmi vita tanulságait, amelyek a politikai váltógazdaság ingáját hol jobbra, hol balra lendíti. A cél a közösség szolgálata, s nem a másképp gondolkodók, a politikai ellenfelek megsemmisítése. Civil kurázsi és tisztelet a minőségnek. Ha a minőség kerül hatalomra az élet minden területén, akkor könnyebb a gazdaság dolga; ha közösen születnek a döntések, akkor a kialakult társadalmi konszenzus alapján megvalósításuk is egyszerűbb. Ha felelős a politika, az állampolgári felelősség is megkövetelhető. Naivitás? A diagnózis megvan, éppen ideje, hogy avatott gyógyítóként próbáljuk meg orvosolni a bajokat. A cikket elolvashatja a lap online kiadásában is http://nol.hu/velemeny/20111006-valoban_nincs_kiut_
KARÁCSONYI ÉGBOLT Lévai Katalinnal Kun Zsuzsa beszélget (Könyvjelző)
INTERJÚ KÉPVISELŐI PROGRAMOMRÓL akit érdekel a programom, az nézze meg ezt a videót: http://www.youtube.com/watch?v
KÖSZÖNET A BIZTATÓ SZAVAKÉRT Sok-sok biztatást kapok, mióta bejelentettem indulásomat. Köszönet érte mindenkinek, erőt ad és ötleteket, új gondolatokat. Várom a továbbiakat is. Most csak kettőből idézek, a teljes szövegeket megtaláljátok a Barátaimmal beszélgetve rovatban. Szavakkal már nem lehet. Szép szavakat az elmúlt 20 évben sokat hallottak. Program kell, s cselekedet, ami jobbá teheti életüket. Az pedig számomra sem program, hogy a kormány mondjon le. 8 évig ezt hallgattuk, s meg is lett az eredménye. (Baráth József) Elfogadjuk-e azt a tényt, hogy nem csak jogunk, de felelősségünk is van abban, hogy megköveteljük a politikai elittől, hogy fejezze be a folyamatos hazudozást, a kettős beszédet, a hamis nemzetieskedő lózungokkal teletűzdelt szónoklatait és végre határozottan fogalmazza meg számunkra, hogy a következő évtizedben melyek azok a legfontosabb tennivalók, amelyek hazánkat a fejlődés és felemelkedés irányába viszi. (Lévai Péter) EZ CSAK A KEZDET Több százan jöttünk össze a D-Day-en, a Clark Ádám téren, és valamennyien éreztük, ez még csak a kezdet. Méltányos közteherviselés, a visszamenőleges törvénykezés megszüntetése, a munka törvénykönyve, a korkedvezményes és a szolgálati nyugdíjak védelme, konzultáció a szakszervezetekkel - szerepeltek a kívánalmak között.
PÁRBESZÉDRE ÉPÜLŐ KRITIKAI GONDOLKODÁS - A civil szerveződések tapasztalatainak és tudásának beépítése nélkül nincs kormányzás - jelentettem ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet szeptember 28-án rendeztem Budapesten az Alessio kávézóban abból az alkalomból, hogy civil szervezetek ajánlásával és az MSZP támogatásával indulok a II. kerület egyik körzetében az időszakos országgyűlés képviselői választáson. VAN KIÚT – EGYÜTT Nem érzem jól magamat. Először csak azt hittem, hogy ez szigorúan magánügy és csak én vagyok vele így. Pedig sok mindent megéltem. A rendszerváltás után civilként dolgoztam, a Nők esélyegyenlőségéért alapítványt vezettem, a civil szférából elindulva lettem politikus, de mindig civil szívvel dolgoztam a hivatalban is. Később családsegítő központban segítettem az omlófélben lévő családokon, majd szociológusként jártam az országot, kutatásokban vettem részt, a kirekesztés, szegénység ellen harcoltam. Nem volt egyszerű a pályám. És most jöttek a telefonok, emailek itthonról és külhonból s rádöbbentem, valami valóban nincs rendben s nem csak velem. Valahol kisiklott a dolog. A rosszkedv mifelénk általános. Sokan érzik, hogy helyzetük kilátástalan. Milliók a tartalékjaikat élik fel. Millióknak semmilyen tartalékuk nincsen.
Kedves Barátaim! http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=24&cid=933
SZABADSÁG NÉLKÜL EL SEM TUDOM KÉPZELNI AZ ÉLETEMET
SZABADSÁG, SZERELEM Sokáig töprengtem, milyen címet adjak új beszélgetéssorozatomnak. „Szabadság, szerelem” – elsőre ez ugrott be, de elhessegettem - elcsépeltnek tetszett. Petőfi naiv rajongása és halált is vállaló bátorsága jutott eszembe, s volt ebben valami régies, romantikus pátosz, ami olyannyira nem illik hótrealista és prakticista korunkba. De aztán jöttek a többiek. Az ars poeticát író József Attila sorai… GONDOLATOK ÚJ REGÉNYEMRŐL Karácsonyi égbolt című regényemben egy különös léleknyomozás történetét írtam meg.
Önmagamról és könyveimről Az írás gyerekkoromtól fogva izgatott, de csak hosszú kanyarok után, későn jöttem rá, valójában mit szeretnék írni. EGY KALAPDOBOZ KINYÍLIK Előzetes a Könyvjelzőben Lévai Katalin: Karácsonyi égbolt című hamarosan megjelenő új könyvéről Különleges családregényt írt Lévai Katalin, aki új regénye keletkezéséről így vall előszavában: Régóta szerettem volna bemutatni egy olyan embert, aki a háborúban az életét kockáztatta azért, hogy megmentsen egy zsidó üldözöttet. Az izgatott, hogyan volt képes erre a hősiességre, s mit tudnak erről a gyermekei, miként vélekednek ma erről az unokák? CARPE DIEM IN TOSCANA!
Hol talál az ember annyi természeti szépséget, reneszánsz életörömöt, derűt, finom ételt és kedves embert, mint Toszkánában, ahol a kultúrtörténeti emlékek átszüremlenek a terek kövei alatt, ahol ciprusligetekben, vagy nyíló napraforgók, ánizsvirágok, vadmenta és szederbokrok között sétálgathat, régi szamárösvényeken gyalogolhat kanyargó hegyoldalon, és mindenütt zene tölti be a levegőt?
Frances Mayes amerikai írónő (Mindennapok Toszkánában) húsz éve fedezte fel maga és családja számára Toszkánát, s azóta Bramasoléban, egy tizenharmadik századi mesebeli házikóban él férjével, s immár ötödik könyvét jelenteti meg ottani gasztronómiai, kulturális és személyes élményeiről. Bevallom, hozzá hasonlóan én is Toszkána szerelmese vagyok, nyaraim egyre jelentősebb részét egy észak-toszkánai kis hegyi faluban töltöm, és teljes szívvel osztom a szerző szenvedélyét és rajongását a lenyűgöző olasz tartomány iránt. Mert itt valóban képessé válunk arra, hogy nyakon csípjük az időt, inspirációt és ihletet merítsünk a pompás tájból, átszellemülten élvezzük az antik emlékekkel, kastélyokkal, villákkal, harangtornyokkal, kis templomokkal büszkélkedő falvakat és városkákat – ünnepeljük az életet. A trattoriákban és kis osteriákban ínycsiklandozó ételek várnak. Fésűkagylót ehetünk ánizsmártással, tintahallal töltött, spenótos raviolit, tégla alatt sült csirkét vagy cukkinis palacsintát, a gyümölcsök héja vékony és feszes, a saláták levelei fényesen csillognak, a pincér az asztalra pattan és Dantét szaval. Mindenki nevet és énekel, könnyű borokat iszik, a napbarnított arcok ragyognak. A mesterien megformált tégla kemencékben bruscetta vagy pizza sül, miközben az este lágyan száll alá, s a rikítóan kék ég türkizt ölt. Valóban varázslatos. Az ember lelkébe bekúszik az öröm és úgy érzi: Olaszország végtelen.
Frances Mayes érzékletesen, sőt érzékien ír minderről, s tudja, mitől döglik a légy. Mindvégig Luca Signorelli reneszánsz festő nyomában járva ügyesen keveri kultúrtörténeti tudását gasztronómia élményeivel és bensőséges családi jelenetek felidézésével. A festmények elemzései közé recepteket vegyít, rengeteg vacsoraleírással, míg az olvasónak az az érzése támad, az olaszok élete másból sem áll, mint evés-ivásból. Egy adag igazság van is ebben. Hiszen tudjuk, hogy Olaszországban a vacsora soha nem csak vacsora. Legalább annyira valamiféle titkos szövetség az asztal körül ülők között, mint étkezési ceremónia, no és annak bizonyítása, hogy az életet leginkább a családi és baráti kötődések óvó fátyla alatt érdemes élni. A zsályás vajas keksz, nagy tálnyi különféle sajt, halomba púpozott édességek és hűsítő limonádék társaságában könnyű hitet tenni az élet egyszerű, tiszta szépsége mellett.
Rövidke részlet erejéig képet kapunk a Toszkánai Nyári Fesztiválról is, (évek óta ki nem hagynám), ahol olyan világnagyságok jelennek meg, mint Joshua Bell, José Cura, a Bolsoj Balett táncosai, vagy éppen maga Robert Redford, akiről megtudhatjuk, hogy herótja van a rajongóitól, és sokkal szívesebben faggat másokat, mint válaszol kérdésekre.
Az írónő Toszkánában nem csak azt tanulta meg, hogyan lehet kézzel vasalni, kemencében pizzát sütni, ezerféle fűszernövényt termeszteni, beomló kemencét megtapasztani és a tetőn a baglyok által kilazított téglákat visszailleszteni a helyükre, de kiszabadult túlzott rendszeretete fojtogató kalodájából is, újraalkotta az életét, megtanulta megragadni a napot és a fényt.
Azt viszont, hogy olasz barátaink a mai válság közepette hogyan képesek megőrizni a boldogságot, amellyel születtek, talán még ő sem tudja.
HISZEK A KIS TÖRTÉNETEK IGAZSÁGÁBAN
Az időjárás az esős napok után kegyes volt hozzánk. Miközben a Bakony lankás dombjai között autóztam, elfogott a kétség, vajon a váratlanul előbukkanó nap nem fogja-e a strandra csalogatni a kapolcsi völgy vendégeit. Kételyeim a faluba érve eloszlottak, mindenütt sátrak, programok, és ami a fő, sétáló, érdeklődő emberek, akiket nem csak a lacikonyhák és a kürtős kalács csábítása vonzott ide. Jazz, folklór – mégpedig autentikus – és sok-sok egyéb program, kiállítás szívta fel az autóval érkezők hadát. Ha meg akarja tudni, mi történt Kapolcson, kattintson rá „Az országot járva” rovatra, ahol „Hiszek a kis történetek igazságban” címmel képes riport elégítheti ki kíváncsiságát.
SALAMON PÁL "AZ UTAZÁS" CÍMŰ REGÉNYÉRŐL
Salamon Pál az emberi lét legalapvetőbb kérdéseire keresi a választ, s joggal, a harmadik évezredben aligha lehet izgalmasabb feladata egy írónak, mint feltenni őket, s olykor meglepő igazsággal felelni rájuk.
Az Apa, a „cselekvés filozófusa” - alakját Salamon Pál családregényében a tisztesség és az egyéni felelősség egyetemes érvényű példázatává emeli - és fia, a hűséges emlékező, ezúttal együtt indul képzeletbeli utazásra. Meg akarják érteni, mi az oka annak, hogy a világot őrültek, tömeggyilkosok és gonosztevők irányítják, s újra hódítanak avultnak hitt embertelen eszmék, amelyekről azt hittük, használhatatlan kacatként rég’ a történelem újrahasznosításra sem érdemes szelektív hulladékgyűjtőjébe kerültek. A teljes könyvismertetést elolvashatják az ”Interjúk, cikkek, publikációk” rovatban. VEGYÜK EMBERSZÁMBA ELLENFELEINKET IS
 Június 16-án az Alexandra Könyvesház kávézójában Gombár Csaba politológussal beszélgettem. Természetesen nem csak arról, hogy „Mi kell a nőnek”, hanem inkább arról, mi kellene a magyar társadalomnak. Elmondta, egy legutóbbi felmérés szerint nem túl bíztató kép alakult ki a magyar közvélekedésről, nem értékeljük a demokráciát, nem toleráljuk a másságot, és a sort folytathatnánk. Vendégem szomorúan állapította meg, hogy Magyarország közelebb áll a Balkánhoz, mint Nyugathoz. S azt sem tudta megmondani, milyen hosszú az az alagút, amelynek a vége még nem látszik. A társadalmi reflexek ugyanis nemzedékeken keresztül módosulnak csak. A szabadságvágy sajátos történelmi fejlődésünk következtében együtt élt és él még ma is a szolgalelkűséggel, még hatnak a feudális patriarchális társadalom beidegződései és nagy az elmaradás a civilizációs intézményekben.Teljes változat a „Barátaimmal beszélgetve” rovatban fotókkal. A KABARÉ NEM HAL MEG, BÁR VESZÉLY FENYEGETI
Az Alexandra Irodalmi kávéházban május 12-én, csütörtökön a sokoldalú Beregi Péter színművész volt beszélgetőpartnerem. Annak ellenére, hogy veszélyben a társulata és további pályája, - a Mikroszkóp Színpad Verebes István lemondása után megszűnőben van, nem adja fel. Ameddig a színész levegőt vesz, addig játszik – s ha nem színpadon, hát szinkronizál, vagy másféle teret talál arra, hogy képességeit kamatoztassa.
 A szép számú közönség által nagy tetszéssel fogadott beszélgetésre azt tette fel a koronát, amikor vendégem honlapom blog bevezetőjére célozva búcsúzóul József Attila Leltár című versét szavalta el, ám megjegyezte, a leltár készítés nem jelentheti egy pálya lezárását, csak módosítását.Részletesebben lásd „Barátaimmal beszélgetve” rovatban
TÍZ ÉV MÚLVA NE UGYANEZ A DAL LEGYEN A GYŰLÖLET MÍTOSZAI HELYETT A MEGÉRTÉS MÍTOSZAI - Olyan korban nőttünk fel, ahol az erőseknek is nehéz – ezzel a megrázó mondattal összegezte életbeli- és írói pályáját április 14-én az Alexandra irodalmi kávézójában vendégem, Salamon Pál. Elmondta, hogy az évek során „irodalmi íróból” „krónikás” lett. A különbséget abban látja, hogy míg az irodalmi író az élet ablakán kikönyökölve szemléli a világot, a krónikás együtt megy a csapatokkal, részt vesz küzdelmeikben, még akkor is, ha a saját életéből vett élményeit a fikcióval keveri. PROFIZMUS ÉS LELKIISMERET - Nem akarok Fekete Pákó népszerűségével versenyezni – jelentette ki március 24-én a Madách téri Alexandra Könyvesházban a magyar színjátszás, humor és televíziózás egyik legnépszerűbb személyisége, Gálvölgyi János. Majd hozzátette, az sem célja, hogy mindenki FÉLELMEKKEL ÉS TITKOKKAL TELI VILÁG Amos Oz sok nagydíj birtokosa és további irodalmi kitüntetések várományosa, örökös díszvendég, sivatagi kistelepülés lakója, egykori tolsztojánus földművelő-kibucnyik, nyelvújító és békeaktivista aki, ha kell, fegyvert is fog az életért. Egy alkalommal azt nyilatkozta, nem ül ölbe tett kézzel a Nobel-díjra várva. S valóban, egymás után jelennek meg újabb és újabb művei az olvasók örömére.
A VARRÓNŐ Népszava, december 24. Szép Szó rovat (részletek) …Hoffer Emma 1945. január 18-án került ide, éppen azon a napon, amikor Irma Grese SS felügyelőnőt a keleti szárny kiürítése után visszarendelték Auschwitzból, hogy ismét Ravensbrückben teljesítsen szolgálatot. A "gyönyörű szőke bestiának" elborzasztó híre volt a táborban, a régi foglyok jobban rettegtek tőle, mint bárki mástól. Feltűnő szépségű lány volt, lovaglónadrágban és csizmában járt, vagy biciklin, kutya kíséretében, korbáccsal és pisztollyal az övében. A táborban azt suttogták, Mengele szeretője volt Auschwitzban, de híresztelték azt is, hogy a nőket is kedveli… …- Milyen szép szemed van - mondta Irma és magához vonta Emmát. Irma teste, kiszabadulván a feszes egyenruha szorításából, meleg volt és rugalmas. Emma meghökkent az ingvállból kifehérlő bőr láttán, mintha már elfelejtette volna, milyen egy nő bőre. Egy pillanatig együtt lélegeztek a hamis, mégis valódi ölelésben. Irma erélyesen összecsapta a tenyerét. - Holnapra kész legyen! Emma összerezzent. - Igenis. - Várj csak, még ne menj el. Kapsz még egy ajándékot. Valami különlegeset... Királynői mozdulattal előhúzott egy négyszögletes üvegcsét az ingválla alól, lecsavarta a kupakját, Emmához lépett, és cseppnyi parfümöt hintett sörteként meredező két centis hajára. Magához rántotta csontos testét, keményen szájon csókolta, majd durván eltaszította. Emma lehajtotta a fejét, ott maradt mozdulatlanul, behunyt szemmel, dermedtségből olvadozó testtel. A jéghideg barakkban csak nők között élt, mégsem nőként gondolt rájuk. Még akkor sem, amikor éjszakánként a zsúfolt fakockában testük összepréselődött és egymás leheletében fuldokoltak. Az éhségtől beesett arcokban és sebektől eltorzított testekben csupán a közös emberi szenvedés áldozatait látta. Elveszett belőle a nő. Csak most, ez a kakaskodó győztes volt képes felébreszteni benne régen halálra ítélt nőiességét, mint egy színházi varázslatban. Nem remélt haladékot kapott az életre, ám egyúttal totális vereséget szenvedett… A teljes novellát elolvashatja az „Interjúk, cikkek publikációk” rovatban vagy a Népszava honlapján http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=378038 MINDEN A NŐ-FÉRFI KAPCSOLATON DŐL EL December 17-én a Klubrádió műsorában ezúttal nem én tettem fel a kérdéseket, hanem fordítva, a „hóhért akasztották”, Gálvölgyi János faggatott női kérdésekről. Először azt tisztáztuk, ki is vagyok: politikus, író, szociográfus, riporter, műsorvezető? A műsorban író-szociológusnak minősítettem magamat. Sok mindenről beszélgettünk, politikáról, brüsszeli éveimről, nagymamaságról, íróságról. Ha érdekli olvasóimat, a beszélgetés rövidített változatát elolvashatják a Bátorság - Nő a neved rovatban, a teljes beszélgetés meghallgathatják, ha ráklikkelnek a Klubrádió honlapjára http://www.klubradio.hu/index.php?id=159
Mennyit ér egy nő? – énekelte Cserháti Zsuzsa egyik közkedvelt slágerében, biztosan emlékeznek rá. Amikor először hallottam, rögtön az jutott eszembe, micsoda abszurd gondolat ez. Hiszen a női test nem eladó, nem áru. Sokat vitatkozom azokkal, akik azt mondják, prostitúció mindig volt, van és lesz. Ők azok, akik visszatérve a Krúdy-regények romantikus világához, a bordélyházakban vélnek megoldást találni a prostitúció valamennyi kérdésére. Nem értek egyet azokkal sem, akik amellett kardoskodnak, hogy szakmát kreáljanak a prostitúcióból, mintha az ugyanolyan normális foglalkozás lenne, mint bármely másik. Vitám van azokkal is, akik a prostituáltban kizárólag a nyomor elől menekülő, megerőszakolt, totálisan kiszolgáltatott lényt látják. Ezek mind leegyszerűsítő vélemények. A teljes írást elolvashatják "Közünk van hozzá" rovatban. A "Blog" rovatnál válaszolok a véleményekre, hozzászólásokra. Szokatlan vendégem volt november 18-án az Alexandra kávézóban, Szalai Vivien a Hamis gyönyör szerzője. Könyve egy ismeretlen, de az olvasók nagy többségét csiklandoztatóan izgató világba vezet el, olyan fiatal és ragyogó szépségű teremtés vallomása, aki a legősibb „szakmából” él s a kiemelkedő anyagi honorálás következtében a legmagasabb luxus szinten. A fiatal írónő szerint, aki egy vezető napilap újságírója is egyben, hősnője amolyan női Terminátor, vallomásából ítélve érzéstelenül és érzelmek nélkül viseli el „szakmája” megpróbáltatásait. „Nem pornó vagy botránykönyvet akartam írni – jegyezte meg Szalai Vivien. - Nem találtam meg hősömben azt, ami az embert emberré teszi. Hideg személyiség, aki megvetéssel nézi az „átlagos” női életutat, az anya, a családot összetartó, munkahelyen is teljesítő nő szerepét.” A könyv végén a hősnő válasza a szakma örök kérdésére, „vajon megérte és mi lesz később?” igenlő, számára megérte a különös pályaválasztás. Szalai Vivien ezt inkább elrettentő igazságként, mint követendő példaként tárja olvasói elé. TÜKRÖT TART A VALÓSÁG ELÉ ÚJ KÖNYVÉBEN LÉVAI KATALIN
Nem fél attól, hogy a politikai múltja miatt még mindig azt hiszik, hogy ha politikusról ír, akkor az valóság? -Nem, sőt örülök neki, hiszen nem csinálok mást, mint tükröt tartok a valóság elé. Egyébként fordult már elő, hogy volt olyan személy, aki megorrolt rám, mert azt hitte, valami nagy titkot árultam el róla, holott én mindössze egy pontos jellemrajzot készítettem a könyvem lapjain. De előfordult az is, hogy egy kárörvendő harmadik gratulált, milyen jól lelepleztem valakit, pedig ilyet sem tettem soha, mindössze hitelesen ábrázoltam egy adott figurát. Az olvasók rendszeresen magukra ismernek a történeteimben, sokan azonosulnak a pozitív hőseimmel is, ami csak azt mutatja, hogy sikerült belebújnom mások bőrébe, és hűen mutatom be az érzelmeiket és a szenvedélyeiket. Ha egy olvasó magára ismer egy könyv alakjában, az mindig nagy elismerés a szerző számára. EURÓPAI KÖRKÉP ROMÁKKAL Amikor 2004 májusában tíz ország csatlakozott az Európai Unióhoz, a romák száma több mint 9 millióra növekedett a 453 milliós EU lakosságán belül. Létszámuk a kibővült Európában így nagyobb, mint néhány tagországé, miközben ők az egyetlen olyan népesség, melynek nincs saját állama. Az európai cigányságnak számos közös jellemzője van: többségük saját országában hátrányos helyzetű, rendszeresen előítéletek és diszkrimináció áldozatává válik, a szegénységi mutatók körükben a legrosszabbak, a munkanélküliségi arány a legmagasabb, az iskolázottság a legalacsonyabb. A rájuk jellemző sokszorosan hátrányos helyzet nem csak az új tagállamokban, hanem a régi európai demokráciákban is tartósan fennáll. POLITIKA ÉS SZERELEM HÁLÓJÁBAN F. Kemény Gábor recenziója a 168óra online kiadásában
A TISZTESSÉG ÁRA A MAGÁNY November 13-án szombat reggel a Ma reggel műsorában Betlen Jánossal beszélgettem új könyvemről. Érthetően a politikai műsorvezetőt elsősorban a könyv politikai vonatkozásai érdekelték. Én lélektani kordokumentumnak neveztem regényemet, amelyben az érzelmek felől közelítem meg a valóságot és adom annak sűrített változatát. Örültem, hogy Betlen János is észrevette, szereplőimben bár lehet, de nem igazán érdemes konkrét személyeket keresni, azok archetípusok. A Hazugok és szeretők sajátos társadalomkritika, amennyiben az érzelmi életemen át, sajátos szempontok alapján közelítettem meg és mutattam be azt a világot, melynek minden mélységét ismerem. A könyv egy középkorú, az öregedéstől félő férfi és egy fiatal lengyel lány szerelmi viszonyán keresztül képet ad a kelet-európai és a nyugati értékvilág különbözőségéről. Az általam gyakran használt tükröztetési technikák segítségével mutatom meg, hogyan látnak minket a nyugatiak, és hogyan látjuk mi őket. A könyv főhőse öntörvényű, tehetséges ember, aki úgy kerül bele a politikába, hogy nem ismeri annak játékszabályait, nincsenek szövetségesei. Próbál tisztességesen küzdeni, de a tisztesség ára a magány és az elkerülhetetlen bukás. A SZEGÉNYEK KORÁN HALNAK Ezzel a mondattal kezdtem előadásomat november 11-én a Szociális Expo kerekasztal beszélgetésén, ahol „A szegénység, mint egészségkockázati tényező” kérdéskört vitatták meg. A témát európai összefüggésbe helyezve elemeztem: a kontinensen a 70-es, 80-as években megkezdődött a jóléti állam leépítése, azé az államé, mely Kelet-Európában valójában létre sem jött. Az egykori jóléti államok sorra visszavesznek a szociális szolgáltatásokból, a
HŰSÉGES TÍPUS VAGYOK December 16-án az Alexandra könyváruház kávézójában Andrassew Iván íróval beszélgettem férfi és nő kapcsolatáról. A közismerten közéleti ihletésű és indulatú publicistáról kiderült, hogy a női nemnek is jeles tisztelője, eddig hat házasság áll a háta mögött négy gyerekkel és két unokával. Ennek ellenére – nagyon rokonszenvesen - monogámnak és hűségesnek értékelte önmagát, mint férfit. Ám hozzátette: mindaddig, amíg a szerelem, egy kapcsolat ereje összetart. „Nem szeretek semmi olyat okozni másoknak, amit magammal sem tennék meg” – összegezte frappánsan férfiúi alapállását. Mindig jó találkozni olvasóimmal
ŐS-NŐISÉGEK "Úgy gondolom, Lévai Katalin regényfüzérei akkor nyernek irodalomtörténeti megértést mind az olvasók, mind a szakma részéről, ha kapcsolódási pontjaikat felfejtjük, így megértve több generáció egyetemes tanításai sejlenek fel.
PAPÍRTORTA Terike a folyosón állt és azt kiabálta: "Na, most már elég legyen!"
„HAZUDNI, BECSAPNI, MEGCSALNI, HŰTLENKEDNI KÉPTELEN VAGYOK” Harmadik házasságában él, egy lánya és egy unokája van. És két lakása, hol az egyikben, a férjével, hol a másikban, a múltjával, az emlékeivel él. A "nosztalgia lakásában" írja a regényeit, itt született meg a Hazugok és szeretők is. A szülei évekkel ezelőtt meghaltak, de nem tudja őket elengedni, a hiányuk a mai napig fáj neki. Ha csak rájuk gondol, sírás fojtogatja a torkát.
A NŐI EMLÉKEZET TÜKÖRLABIRINTUSÁBAN Ezen írásommal arra bíztatok mindenkit, hogy szálljon szembe a közhelyes nézetek és értékek uralmával, vállalja saját, személyes történetét, mutassa meg saját egyéniségét, és az erőt, ami benne rejlik. Adja át értékeit más generációknak, fedje fel sokféle nőiessége titkát. Ehhez nem kell az emancipáció nagy szavait keresgélnie, de ki kell lépnie a tömegkultúra zavaros, közhelyes és ellentmondásos elegyéből, hogy megteremthesse egy önálló gender kultúra alapjait. LEHULLT A LEPEL (részletek) Miért érezte azt, hogy Brüsszel megér egy regényt?
Nőmérő
22 ESZTENDŐ A SZOCIÁLIS SZAKMA SZOLGÁLATÁBAN Március 21-én, hétfőn délután a budapesti Általános Vállalkozási Főiskolán az Esély folyóirat megindításának 22 évfordulója alkalmából műhelybeszélgetésre került sor s átadták a szociális vállalkozásért alapított Pro Bono díjat. Mind a folyóirat, mind a díj igen közel áll hozzám. Az 1989 szeptembere óta megjelenő folyóiratnak 14 éven át voltam a szerkesztője.
TEREMTŐ NYUGTALANSÁG Sokszínű és érdekes személyt ismerhettek meg azok az érdeklődők, akik február 17-én, csütörtökön ellátogattak az Alexandra Könyvesház Madách téri klubhelyiségébe, ahol Dr. Sándor Annával beszélgettem. Nyelv- és útikönyvíró, óvoda és színházszervező, többgyermekes családanya, aki a nagymamák szerelmeiről szándékozik könyvet írni – sok mindenről hallottunk vendégemtől. Akit a részletek is érdekelnek, látogassa meg a „Barátaimmal beszélgetve” rovatot. Kedves Barátaim! Már megint, és még mindig művészeti- és gasztroblog! SZEREP – JÁTÉK - HITEL Politikusnak kellett egy időre lennem ahhoz, hogy megbizonyosodjam az örök igazságban, amit Shakespeare fogalmazott meg zseniálisan - ”színház az egész világ” -, s politikusként döbbentem rá arra is, hogy a hiúság vásárának európai színpadán milyen sok szerep közül választhatunk…
Sok könyvem – az úgynevezett társadalomábrázoló írásaim is - többnyire a férfi-nő kapcsolatról és a szerelemről szólnak. Az első szerelem emléke mindenkit végigkísér. Lépdelhetünk tovább az érzelmek és szenvedélyek útján, megmártózhatunk új, ismeretlen érzésekben, zúdulhat ránk a megcsalás hideg zuhanya, az első szerelem örök. Nem szégyellem bevallani, a szerelem szerelmeseként ez az érzés hajtott, amikor megírtam botrányt keltő „Párnakönyv”-emet. Akkor dühített, ma szórakoztat az a műfelháborodás, amivel támadták: hogy mer egy közszereplő a szerelemről írni? Mintha a politikus az univerzum valamiféle steril képződménye lenne, érzelmek, szenvedély és szexualitás nélkül…
Vannak dolgok, amelyekre nem szívesen emlékszünk vissza, még ha a történelem tanúságtétele meg is kívánja. S vannak, amelyekre mindig. Ahogy én szerelmeimre, könyveimre, az alkotás intenzív, magányos óráira, színpadra, a nézők meghatott arcára. A képzelet és a valóság mezsgyéjén, magunk emelte színfalak között járva, életünk kényszereitől, vágyaitól, emlékeitől hajtva keressük a nekünk való szerepet, női és férfi valóságunk igaz voltát, eleven, erős, szenvedélyes, szabad világunkat – mindenkori varázskertünket.
A teljes írást elolvashatják a "Premier" című magazinban és az „Interjúk, cikkek, publikációk” rovatban
TÖRÉKENY EMLÉKEZET Minek tekintse magát egy libanoni származású író, akinek anyanyelve arab, felmenői ortodox keresztények, de huszonhét éves kora óta francia földön él és franciául ír? Libanoninak, vagy inkább franciának? Netán identitását igazságosan kettéosztva, félig libanoninak, félig franciának – vagyis félig európainak? Kedves Látogatóim, régi és leendő Olvasóim! Ismét a vége felé közeledik egy esztendő. Gazdagabbak lettünk tapasztalatokkal, élményekkel, értek örömök s bizony néha bánat is. Bízom benne, hogy legtöbbünket kellemes ajándékokkal lepte meg a 2010-es esztendő s hasonló örömök várnak majd ránk a fa alatt és jövőre is. Számomra az esztendő két kellemes ajándékot hozott, játszák „Edelman Liza hagyatéka” és „Podlupka” című novelláim dramatizált változatát a Spinoza Színházban, megjelent, szép olvasói és szakmai fogadtatásra talált új regényem a „Hazugok és szeretők”. NINCS ROSSZABB AZ ÉLŐ SZERZŐNÉL
Írtam két novellát, melyekből színdarab lett.
A színház nagy képessége, hogy objektívvé teszi a szubjektívet, láthatóvá a láthatatlant, megjeleníti azt a cselekményt, ami csupán belül, a szerző fejében és szívében létezik. Azt hittem, ilyen egyszerű ez. De rá kellett jönnöm, hogy minden színházi est egy kis halál a szerző számára. Egy előadásnak nyitottnak kell lennie. Ez a varázsa, de a veszélye is. Ettől lehet nagyszerű, vagy csapnivaló. Egy előadás nyitottsága miatt viheti el a nézőt az érzelmi szilárdság, vagy az érzelmi káosz, a valódi katarzis, vagy csupán a csiklandós borzongás felé. Amikor írok, pontosan érzem a különbséget. De amikor saját darabom nézőjeként vagyok jelen, ki vagyok szolgáltatva a bonyolult színházi működésnek. Tengernyi energia ég ilyenkor is bennem, csakhogy nem kiabálhatok közbe, ha elcsúsznak a hangsúlyok, és nem azt látom, amit szeretnék. A darab rég’ önálló életre kelt, nincs már semmiféle hatalmam fölötte. Lehet, hogy jobb lett. De a félelem bennem akkor is megmarad. Minden alkalommal ugyanazt a szorongást élem át, mint a próbák elején. Ezt a kínlódást az értheti meg igazán, aki írt már színdarabot. Belátom, hogy nincs apelláta, igazuk van a színészeknek. Nincs rosszabb az élő szerzőnél. Aki a teljes esszét olvasni akarja, a honlap „Interjúk, cikkek, pubikációk” rovatában teljes terjedelmében megtalálja.
A Szex és New York című sorozat jutott eszembe amikor Lévai Katalin legújabb művét, az "érzékeny női irodalom legújabb bestsellerét" a Hazugok és szeretők című regényét olvastam.
Nem a történet hasonlósága, hanem az azonosnak tűnő élethelyzetek, a miatt.
 Mielőtt magáról a regényről szólnék ezt a női irodalom stigmát szeretném megérteni. Lusta tekervényeim, netán képességeim véges volta okán képtelen vagyok e minősítést értelmezni, ahogy szerintem Lévai Katalin is értetlenkedhetik az Alexandra Kiadó legfeljebb marketing szempontokkal igazolható, a könyv borítójáról az első mondatban idézett elmésség felett. „Olyan irodalom, amelyben nagy hangsúlyt kap a női - férfi kapcsolatrendszer, annak minden testi - lelki, társadalmi meghatározottságával együtt. Amelyben mindkét nem tapasztalatai megjelennek. Esterházytól Kukorellyig sokan írnak ilyet." Női irodalom és Esterházy, erről ennyit.A teljes ismertetőt még elolvashatja honlapomon az „Interjúk, cikkek, publikációk” rovatban valamint a http://www.tollal.hu honlapján az alábbi linknél http://www.tollal.hu/mu/konyvkukac-ajanlja-levai-katalin:-hazugok-es-szeretok
OLVASÓIM ERŐT ÉS ENERGIÁT ADNAK
Interjú a Sikeres nők novemberi számában
A teljes interjút elolvashatják az Interjúk, cikkek, publikációk rovatban KORDOKUMENTUM? – REGÉNY A JAVÁBÓL
November 5-én az ATV Jam című műsorában Mészáros Tamás faggatott új regényemről, a "Hazugok és szeretők"-ről. Már a műfaji meghatározásnál bajban volt, én lélektani dokumentumnak, regénynek neveztem könyvemet, amelyben az olvasó szerkesztett valósággal szembesül, azzal, hogy én hogyan láttam brüsszeli éveimet.
Kitérünk az ecriture feminine, a női írásmód sajátosságaira is, ami új jelenség az irodalomban. A nők saját tapasztalataikon keresztül látják és láttatják a világot s gyakran másfajta írástechnikát alkalmaznak. Ez még akkor is igaz, ha új könyvemben egy férfi szemével mutatom be az európai politika boszorkánykonyháját, férfi és nő kapcsolatát. Női hőseim saját életüket élik s ebből a tükörvilágból nézik azt a furcsa világot, amit valóságnak nevezünk.
A hatalommal bíró személyek visszaéléseit és intrikáit igyekeztem megragadni a regényben, bemutatni, hogy aki nem tud szövetségeket kötni és felrúgni, az kívülállóként gyorsan kikerül a politika világából. Érdekes, hogy noha könyvem nem kulcsregény, egykori politikustársaim közül sokan magukra ismertek a szereplőkben, de még többen ismertek másokra bennük.
Az interjú teljes egészében megtekinthető az alábbi internetes helyen, az ATV honlapján:
VAD-KELETTŐL INNEN ÉS TÚL
Kertész Ákos recenziója a Könyvjelzőben új regényemről (Hazugok és szeretők)
Hogy egy percig se tartsam bizonytalanságban az olvasót, a lényeggel kezdem. Ez… egyszerűen: jó regény. Én erre olvasóként is, pályatársként is vevő vagyok. És irigyeltem érte Lévai Katalint.
Ráadásul ezer százalékig regény, s ezzel nem mondok keveset ma, amikor regényt írni szinte nem is ildomos. A legtöbb szerző vagy nem szereti a történetet, vagy nem is tud elmesélni egy történetet, ezért hát a mai esztéták elméleteket gyártanak arról, hogy a történetnek, narrációnak miért nincs értelme.
Én mindig jobban hittem egy történetben, mint bármilyen elvont gondolatban, tudományos ismeretben, tételben, képletben, ami vagy igaz, vagy nem igaz. A tudományos tétel mindig csak részigazság, a történet mindig a világ egészéről szól. Egy tételt csak az adott tudományban járatos partner érthet meg igazán, a történetet mindenki. Ahogy a mesét. Lévai Katalin regénye abszolút epika, minden megvan benne, amit a műfaj megkíván. Fordulatos, izgalmas történet, helyzetek és jellemek, egymásnak feszülő akaratok és indulatok; magánélet és politika, szex és szerelem, tisztaság és mocsok konfliktusai...
…Lévai Katalin minden olvasójának kívánom, legyen olyan izgalmas és fölemelő élményben része, amilyenben nekem volt.
A teljes szöveget elolvashatják az „Interjúk, cikkek, publikációk” rovatban.
ÚJ REGÉNYEM A HAZUGOK ÉS SZERETŐK SAJTÓBEMUTATÓJA
Képriport a "Köz- és magánélet képekben" rovatban
Ezen vitaindító írásommal nem újabb indulatokat szeretnék felszabadítani, hanem az értelmi és érzelmi befogadás útjára invitálom az olvasót, annak reményében, hogy sokaknak lesz érdemi mondandója a témával kapcsolatban. A cikket teljes terjedelmében elolvashatják Az esélyek útján című rovatban illetve a Népszavában EGYÜTTMŰKÖDÉSRE ÍTÉLTETVE Az október 20-i hatos című műsoromban a Klubrádióban a legutóbbi önkormányzati választások egyik szocialista nyertesével, Botka Lászlóval, Szeged polgármesterével és Kiszelly Zoltán független politológussal elemeztem az azokban az önkormányzatokban kialakult helyzetet, ahol a polgármester nem kormánypárti, az ellenzéki testületi többség pedig megpróbálja ellehetetleníteni munkáját.
 Botka László elmondta, a legelső testületi ülésen a kormánypárti frakció azt a két és fél milliárdos uniós támogatásból indított városközpont rendezési tervet szavazta le, melyet korábban többször is támogatott, s melynek munkálatai már elkezdődtek. Kell az idő az indulatok lecsillapodásához – állapította meg fiatal beszélgetőpartnerem, aki kiemelte: a testület nem a polgármester, hanem az állampolgárok ellen lép fel viselkedésével. Kiszelly Zoltán azzal kezdte, hogy vajon a pártok országos vezetése megengedi-e a helyi együttműködést. A többségi testületek a hatáskörök elvonásával illetve a feloszlatásra játszással igyekszenek hatalmukat érvényesíteni, ám ettől a települések szenvednek, mert hiányzik a fejlesztéshez elengedhetetlen teremtő légkör.Botka László, annak ellenére, hogy politikai ellenfelei pártpolitikai érdekekből kárt okoznak Szegednek, méltányos és türelmes, megérti frusztrációjukat és a vereség feletti csalódásukat. Politológus beszélgetőpartnerem elmondta, a nyugati demokráciákban sem ismeretlen az úgynevezett „proteszt szavazás” a tartományi vagy helyhatósági választásokon egy a nagypolitikában rosszul teljesítő pát jelöltjeivel szemben.
Botka László eddig nem vett részt vezető poszton az országos politikában, most is Szeged ügyeire összpontosít. Ám szava nőtt és véleményére odafigyelnek. A baloldalnak vissza kell nyernie a választók bizalmát, be kell fejezni a párton
 belüli egymásnak üzengetést. A FIDESZ-nek most ki kell teregetnie a kártyáit. Pártjuk nyilvánvalóan konzervatív gazdaságpolitikát valósít meg amely a társadalom alacsonyabb szociális státuszú rétegeit és még sokakat hátrányosan érint, a baloldalnak a társadalmi igazságosság alapján kell kialakítani politikáját. Az pedig, hogy „a politikusok szavatosság lejár” – örök törvénye a politikának. Abba kell hagyni a kizárólagossági vitát, mert csak többszólamú, a társadalom legkülönbözőbb rétegeit megszólító párt lehet eredményes.Mindkét beszélgetőtársam megegyezett abban, hogy a hitelesség visszanyerése az MSZP legfontosabb feladata. Botka László azt hangsúlyozta, a vezérelvre épülés nem lehet a szocialisták útja, míg Kiszelly Zoltán a középosztály és az alacsonyabb szociális státuszú társadalmi rétegek támogatásának visszanyerésében látta elsősorban a kiutat a szocialisták számára.
MEGOLDANI A MEGOLDHATATLANT, KIBÉKÍTENI A KIBÉKÍTHETETLENT Október 14-én, csütörtökön az Alexandra Könyvesház kávézójában Németh Péter, a Népszava főszerkesztője volt a vendégem. Vezető hazai napilap főszerkesztője, újságíró, gyakorló publicista, minden perce be van osztva. Azokat a kérdéseket tettem fel neki, melyeket jellemzően nőktől szoktak megkérdezni. Elsőként azt, hogyan tudja összeegyeztetni a hivatását a magánélettel. Meglepő őszinteséggel beismerte, hogy sehogyan sem. Folyamatos egyensúlyozás az élete a hivatás és a családja között. Az újságírásról feltett megjegyzéseimre, melyekkel a nők távollétére céloztam a lap harcos publicisztikai rovatában, kifejtette, noha a kollégák között sok a nő, valóban kevesebben írnak publicisztikát közülük, ebben a műfajban a férfiak vannak túlsúlyban. Ennek okát a női mentalitásban próbálta megtalálni. Szerinte a nők sokszínűbben látják a világot, nem annyira autoriterek, mint férfi társaik, akik, főleg ha publicisztikát írnak, nem hajlandók jottányit sem engedni elképzeléseikből.
AZ ÉBREN TARTOTT EMLÉKEZET A Baráti Kör a Holokauszt Emlékőrzéséért Egyesület és még sok más szervezet összefogásával október 12-én a MAZSIHISZ épületében Jane Hainingra, a skót presbiteriánus missziós nővérre emlékeztünk, aki egyike volt azoknak a hőslelkű embereknek, akik mentették az üldözött zsidókat, s ezért életükkel fizettek. Az eseményen megjelent Greg Dorey, őfelsége az angol Királynő magyarországi nagykövete és Őexc. Aliza Bin-Noun asszony, Izrael magyarországi nagykövete. Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója személyes élményeit osztotta meg azokból a nehéz esztendőkből. Aaron Stevens lelkész, a Budapesti Református Skót Misszió vezetője a misszió mai életéről szólt. Pam Mitchell és nagytiszteletű Christine Sime lelkésznő, Dunscoréból, Haining szülővárosából egy követ hoztak Haining sírjára. A skót misszió épületében ma helyet kapó Vörösmarty Általános Iskola diákjai felolvasószínházat játszottak Jane Haining életéről.
 Köszöntőmben hangsúlyoztam: legyen élő emlék a múlt. A szellemi és érzelmi háttér felmorzsolása, a bűnök elkenése és elhallgatása, a tények meghamisítása a diktatúrák természete. Az egyes korszakok kollektív emlék feldolgozása nagyon eltérő lehet, de az ébren tartott emlékezet érzelmi töltést ad, fontos a társadalmi csoportok, néprétegek önmeghatározásában. Ezáltal megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, melyek minden nép számára fontosak: a megértés, a tolerancia, a szeretet.Fotóriport a „Köz és magánélet képekben” című rovatban, Jane Hainingról részletesebben a „Bátorság – Nő a neved” rovatban a Hétköznapi hősiesség” cím alatt.
A VÁROSPOLITIKA NEM LEHET PÁRTÜGY
Október 6-án a Klubrádió Hatos című műsorában két olyan polgármesterrel beszélgettem, akik nehéz küzdelemben, nem a kormánypárt színeiben nyertek. Tétényi Éva Esztergomban a FIDESZ-en kívül valamennyi párt támogatásával
 lett első, míg Kispesten Gajda Pétert négy évvel ezelőtt elnyert posztján erősítették meg a választók. Tétényi Éva munkáját politikai ellenfelei próbálják gátolni, egyelőre egy előszobában fogad és tárgyal. A kérdésre, hogy minek köszönhetik győzelmüket egyöntetűem kifejtették: meggyőződésük, hogy a várospolitika nem lehet pártügy, s ha a vesztesek nem akarnak együttműködni a közgyűlésben, annak az egész város látja kárát. Gajda Péter hozzátette, miért sújtaná a kormánypárt a rájuk szavazó kispesti polgárokat. Tétényi Éva a város érdekében csak olyan javaslatokat tesz, amelyeket minden párt támogat. A környezetvédelem terén Esztergomot környezettudatos mintavárossá szeretné alakítani, a gazdaságban a munkahelyteremtésre és az átláthatóságra összpontosít, a hivatal munkáját teljesen nyilvánossá kívánja tenni s európai szintű innovációs központot szeretne létrehozni. Gajda Péter 2006-os vállalásait szeretné tovább vinni: a térfigyelő programmal javítani a közbiztonságon, a zöldprogrammal a játszóterek helyzetén. Mindketten egyetértettek abban, hogy az önkormányzatok hivatal helyett szolgáltató intézmények kellenek, hogy legyenek, akár a nyitva tartás meghosszabbításával, akár a nyitottság fokozásával. Nem félnek attól, hogy kevesebb állami támogatást kapnak, hiszen az normatív, s a pályázatok elbírálásánál sem tartanak attól, hogy  hátrányos helyzetbe kerülhetnek. Gajda Péter elmondta, az MSZP kormányzás alatt is szép számmal nyertek pályázatot olyan önkormányzatok, ahol az ellenzék volt többségben, reméli a jövőben is a szakmai szempontok fognak ebben a kérdésben dönteni. Mindkét önkormányzati vezető fokozott figyelmet kíván szentelni az oktatás és az egészségügy javításának. A helyiek véleményének meghallgatása, ellenőrzése nélkül semmit nem lehet megvalósítani – ezt szögezte le az esztergomi polgármesterasszony, míg kispesti kollégája elsősorban az összes helyi politikai erő együttműködésére helyzete a hangsúlyt.BACKLASH – A TÖRTÉNELEM VISSZAVÁG
A Népszabadság, 2010. október 7-i számában megjelent cikkemben Alföldi Andrea egy korábbi cikkével vitázom a szocialisták női esélyegyenlőségi stratégiája kapcsán.
„2004-es uniós csatlakozásunk sokat segített. A nyugati demokráciákkal ellentétben nálunk nem a hazai civil társadalom, hanem külső erő kényszerítette ki az antidiszkriminációs jogalkotást és az esélyegyenlőségi törvényt.
A mai szocialistákon nem azt kell számon kérni, hogy soha nem rendelkeztek „értékelhető nőpolitikai stratégiával” (ami nem igaz), hanem azt, hogy miért nem vállalták következetesen a fent jellemzett európai genderpolitikát. Hol maradtak az esélyteremtő képzési formák, az egyéni szükségletekhez igazodó, munkába visszavezető programok, a pozitív akciók? Miért nem lett erősebb az antidiszkriminációs politika 2004 után sem, amikor már törvényünk is volt rá? Miért nem mérsékelték sokkal jobban a tőkés rend szülte egyenlőtlenségeket, miért csak a versenyt és a vállalkozás szabadságát hangsúlyozták? Miért nem sikerült társadalmilag elismert értékké tenniük a nemek közötti egyenlőség politikáját?”
Ha a kérdés kapcsán adott válaszaim érdeklik, a teljes cikket megtalálja honlapom „Az esélyek útján” rovatában.
MEDDIG TŰRHETED AZ EMBERTELENSÉGET? Hogyan dolgozza fel egy kisfiú az „árulását”, amit a nagymamájával szemben követett el, akit a nyilasok elhurcoltak, majd Auschwitzba deportáltak? Meddig tűrheted az embertelenséget és mikor kell kimondanod, hogy „nem tovább”?
 Történelmünk, a holocaust fájó kérdéseit dolgozzák fel Edelman Liza hagyatéka és Podlupka című dramatizált novelláim, melyek premierjére szeptember 18-án került sor a Spinoza Házban.A novellákat Tallós Rita alkalmazta színpadra, a szerepeket Fehér Adrienn, Tallós Rita, Borsos Luca játszotta. A telt házas bemutatón a közönség nagy tetszéssel fogadta a történeteket, melyek a maguk rendkívüliségével ragadtak meg.
Az eredeti novellákat a "Publikációim" rovatban elolvashatják.
Az előadásról készült fotókat megnézhetik a "Köz- és magánélet képekben" című rovatban.
A premierről készült rövid filmet megnézhetik ha ráklikkelnek:
HELYET A NAP ALATT
Vasvári Louise volt a vendégem szeptember 16-án, csütörtökön az Alexandra Könyvesház Kávézójában. A történeti nyelvészetet, szociolingvisztikát, fordításelméletet, a társadalmi nemek elméletét kutató és tanító professzorasszony tudósi fokozatát a University of California, Berkeley egyetemen szerezte, jelenleg az összehasonlító irodalom és nyelvészet professzora a New York-i Stony Brook Egyetemen. Vele a társadalmi nemek elméletének, a gender theorynak tükrében beszélgettem a nők helyzetéről, lehetőségeiről. MEGTEREMTENI SZABADSÁG ÉS EGYENLŐSÉG EGYENSÚLYÁT
Szeptember 8-án a Klubrádió Hatos című műsorában arról gondolkodtunk közösen beszélgető partnereimmel, tényleg megbomlott-e az egyensúly szabadság és egyenlőség között, számíthatunk-e igazából a jóléti állam felépítésére most az elvonások időszakában.
 Gombár Csaba szociológus azzal kezdte, hogy szabadság és egyenlőség egyensúlyát nehéz megteremteni: a politikai bölcsesség és művészet együttes erényére van szükség hozzá. Kifejtette, hogy a szocializmus elérendő célként állította maga elé az egyenlőséget, durva politikai lépéseket tett ennek érdekében s mégsem sikerült elérni a célt, viszont közben erősen sérült a szabadság. A rendszerváltás egyik mozgatóereje volt az emberek szabadság iránti vágya, közben azonban megfeledkeztek az egyenlőségről. Évtizedek ót szó sincs társadalmi egyenlőségről, a politikusok félnek kimondani ezt a szót s legfeljebb esélyegyenlőségről beszélnek, amit nehezen értelmezhető – állította. A világon mindenütt előtérbe került liberális gazdaságpolitika által kiváltott gazdasági fejlődés együtt járt az egyenlőtlenségek növekedésével. Mások elképesztő meggazdagodása kétségbe ejti az embereket s ez vezetett a liberalizmus megutálásához. Gombár Csaba ugyanakkor azt is kifejtette, hogy sem a szabadság, sem az egyenlőség nem természetes állapot. Szégyen, hogy jobboldali párt is bejutott a parlamentbe, ám jelenléte érthető, jelenleg szerinte nincs politikai erő, mely markánsan kifejezné az egyenlőtlenségben szenvedők vágyait, a baloldal és a liberalizmus egyaránt megfeledkezett erről. A politikai névtelenek hangja nem hallatszik fel a politikai elithez. Vendégem szerint az értelmiség semmit nem tud rákényszeríteni a politikai elitre. A konzervatívoktól nem lehet elvárni az egyenlőtlenség elleni harcot, ugyanakkor hiányát sem lehet a szemükre hányni, mivel egy józan konzervatív párt értéktartományában az egyenlőtlenség természetes dolog.Takács Albert volt igazságügyi és rendészeti miniszter, a Corvinus Egyetem tanszékvezető tanára kérdésemre, hogy
 látványosan sérültek-e az elmúlt három hónapban a demokratikus jogok, azt hangsúlyozta, hogy nem a mozgósítására számító politikai nyilatkozatok alapján kell megítélni a helyzetet. Egy alkotmányos állam két alapelvre épül, a hatalmi ágak szétválasztására és az emberi jogok biztosítására s ennek érdekében a legtöbb államban alkotmányos fékek épülnek be az államrendbe. Elítélte a politikai tényezők szerepét vezető posztokra való jelölésénél, így azt sem helyeselte, hogy a köztársasági elnök deklarálta, a kormányzás motorja kíván lenni. Ő nem része sem a kormányzásnak sem az igazságszolgáltatásnak. Ugyanakkor elégségesnek tartotta az alkotmánybíróság, az ombudsmanok jelenlétét a szükséges egyensúly fenntartásában, melyhez hozzájárul az önkormányzatok területi ellenzékisége a központ törekvéseivel szemben. Az viszont elvitathatatlan – jelentette ki az egykori igazságügyi miniszter, hogy a demokrácia két dologra épül, a választásra s arra, hogyan igazolja a közhatalom a döntéseit nyilvánosság előtt. Ez utóbbi elem nálunk még nem jött létre. Minden országnak olyan a kormánya, amilyent érdemel - így sommázta véleményét s amíg a emberek nem válnak politikus lénnyé, nem érzik szükségességét annak, hogy megteremtsék önmaguk számára a politizálás színterét, addig a négy évenkénti választás az egyetlen lehetőség a korrekcióra.A teljes beszélgetés meghallgatható a Klubrádió honlapján:
TUDATOS ÉLETET ÉLNI Augusztus 25-én, szerdán a Klubrádió Hatos című műsorának első felében Balázs Gáborral, a budapesti Izraeli Kulturális Intézet igazgatójával beszélgettem. Elmondta, hogy ez az első külföldön megnyitott izraeli kulturális intézet, amin nem lehet csodálkozni, hiszen Izrael állam 62 éves történelme folyamatos háborúk sorozata s most érkeztek el oda, hogy kulturális téren kezdeményezzenek. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy az izraeli kultúra az európai kultúra szerves része. Az intézetet a Jewish Agency illetve magánszemélyek tartják fenn, nem állami támogatással működik. Célja nem a zsidó, hanem a fiatal, alig százéves múltra visszatekintő s voltaképpen multikulturális izraeli kulturális közeg bemutatása, ami nem azonos a sokarcú zsidó kultúrával. Balázs Gábor elmondta, hogy intézetük nyitott mindenki számára. Az események, kiállítások mellett az oktatásra, a programok megvitatására is nagy hangsúlyt fektetnek. Első kiállításuknak az az apropója, hogy a 40-es, 50-es évek izraeli humorát és karikatúra művészetét Magyarországról származó művészek határozták meg, ezt mutatják be. Az intézetben könyv és zeneműbolt és kávézó is működik, s beindítják a héber nyelv oktatását.
 Ránki Vera Sidneyből egy különleges és szokatlan intézet megalakításáról és működéséről számolt be. Intézete voltaképpen virtuálisan működik, hiszen nem egy épülethez, hanem programhoz kötődik. A neve is szokatlan a Vizsgált Élet Intézete. Alapelvét Szokratésztól vette, „a meg nem vizsgált életet nem érdemes élni”, programját saját élettapasztalata alapján dolgozta ki. Tudatosan és önmagunkra odafigyelve kell alakítani sorsunkat, ezt az alapelvet próbálja a Ránki Vera által vezetett intézet előadások illetve kurzusok révén elültetni hallgatóiban. Programjuk komoly visszhangra talált Ausztráliában. Beszélgetőpartnerem elmondta, hogy az embert a mai modern világban sokféle hatás éri egyszerre, de ha képes arra, hogy egy dologra koncentráljon, megteremti a nyugalmat önmaga számára, akkor jelentősen javíthat életminőségén. S könnyebben megtalálja az életben azt, amit keres – összegezte életelvét az Ausztráliában élő magyar írónő, egyetemi oktató. A műsor meghallgatható a Klubrádió honlapján.
VISSZATÉRHETNEK-E BIZONYOS DOLGOK ÉLETÜNKBEN?
Július 28-án a Klubrádió Hatos műsorában Csizmadia Ervinnel arról beszélgettem, vonható-e párhuzam napjaink és a 30-as évek politikája között, búcsúzhatunk-e a jogállamtól?
 Beszélgetőpartnerem azt emelte ki, hogy a magyar történelemben eddig példa nélküli helyzet állt elő, egy párt szerzett kétharmados többséget a parlamentben. Kifejtette: a politikai interaktív műfaj, a rossz kormányzás következménye lett a választási eredmény. A magyar közélet gondjaként említette, hogy minden váltás egyben gyökeres változást követel, így történt ez Bethlen István esetében is, aki a gazdaságot bevitte Európába, ám a politikát nem. Végül is minden baj okáért őt kiáltották ki. Gondként említette, hogy nálunk nincs hagyománya a pártok közötti együttműködésnek, Hollandiában a jobb és baloldal például évek óta együtt kormányoz. Nálunk a hatalmon lévővel szemben soha sincs alternatíva, éles és áthidalhatatlan az árok a táborok között. Ennek a szélsőséges magatartásnak a meghaladása nem okos emberek elhatározásának az ügye. A FIDESZ érzelmi politizálást folytat, miután a gazdaság területén kicsi vagy nincs mozgástere s ezt a közvélemény elfogadja és értékeli. A félelmi reflexek bele vannak kódolva a politikába, nincs sok esély a jelenlegi szemben állás meghaladására. Noha tagadta a 30-as évek politikai gyakorlatának visszatérését, nem látott lehetőséget a mielőbbi kibontakozásra.Forgách Zsuzsa íróval, szociológussal, emberjogi szakértővel arról beszélgettem, hogy miért képtelen a köztudat és a törvény is határt húzni a testről, a szexualitásról szóló irodalom, művészet és a pornográfia között. A facebook-ról színvonalas feminista irodalmi műveket tiltottak le pornográfia címén – ezt azóta megszűntették – miközben a gyermekpornográfia szabadon jelen van. A magyar közgondolkodásban és irodalomban Forgách Zsuzsa leginkább azt hiányolta, hogy nem jelenik meg az, mit gondoltak a nők magukról, hogyan élik meg szexualitásukat.
 Mindezt a domináns nem igénye és véleménye határozza meg. Beszélgetőpartnerem határozott fellépést igényelt a prostitúcióval szemben, ami megengedhetetlen és embertelen. Magyarország sohasem tartotta be a New York-i egyezményt. Forgách Zsuzsa elvetette a német módszert - ami még számos országban elfogadott - hogy tekintsék szakmának a prostitúciót. A szexipar teljes körű legalizálása tragikus hatású lehet, mert a prostitúció elválaszthatatlan az embercsempészettől, a kábítószer kereskedelemtől, a kizsákmányolástól, adócsalástól, nem is szólva emberjogi, morális és egészségügyi következményeiről, romboló hatásáról. Megegyeztünk abban, hogy a kérdésről miként a női esélyegyenlőségről, egyenjogúságról, a nők társadalmi helyzetéről máskor és bővebben kell beszélgetnünk.A teljes beszélgetés lehallgatható a Klubrádió honlapjáról:
SZOCIÁLPOLITIKA GÓRCSŐ ALATT
Milyen volt az előző kormány szociálpolitikája és hogyan alakul az új kormányé, mit nevezhetünk szociáldemokrata és mit konzervatív szociálpolitikának – erről beszélgettem június 30-án a Klubrádió Hatos műsorában Zolnay János szociológussal. Elmondta, hogy a szegénységi mutatók alapján Magyarország nem tartozik az Európai Unió legrosszabb tagállamai közé. Ugyanakkor a lakosság szociális helyzetét alapjában az határozza meg és befolyásolja negatívan, hogy a hazai foglalkoztatási ráta alig fele az uniós átlagnak.
 A szociális problémák jelentős része a magyar munkaerő alulképzettségében és nem kellő mobilitásában keresendő. Noha a mai fiatalok 80 % rendelkezik középfokú végzettséggel, ez nem segíti elő elhelyezkedésüket. Szóba kerültek a két évre lecsökkentett GYES, valamint a szegregált iskolai oktatás kérdései is, amelyet beszélgető partnerem határozottan elutasított. Zolnay János fenyegetőnek ítélte meg a gyermekszegénység erősödését. Elmondta, hogy az előző időszak szociális politikájában nem látta a szociáldemokrata értékek markáns kifejeződését, amit a Bajnai kormány egyébként szükséges és elkerülhetetlen válságkezelő intézkedései még tovább tompítottak. Az új kormány első lépései közül csak a vállalkozásokat serkentő egykulcsos adó bevezetésében látta a konzervatív szociálpolitika határozott megnyilvánulását.Horváth Aladár a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője, második beszélgető partnerem
 elmondta, számára most a tanulás és erőgyűjtés időszaka következik. Tanulmányozni kívánja a fekete polgárjogi mozgalmat, könyvet szándékozik írni az elmúlt húsz esztendő során összegyűlt tapasztalatairól. Egy hallgatói kérdésre reflektálva elmondta, rendszeresen kijár a terepre, azokra a helyekre ahol jogsértés, diszkrimináció éri a romákat, korábbi évei ezzel a tűzoltással teltek el. Természetesen nem várhatták el alapítványától és annak aktivistáitól azt, hogy fellépésükkor mintegy varázsütésre minden megváltozik, ám száznál is több komoly konfliktus megoldásához így is hozzá tudtak járulni. Határozottan elutasította azt a magyar közgondolkodásban a Jobbik ösztönzésére egyre inkább eluralkodó nézetet, hogy minden társadalmi és gazdasági gondunkért a romák felelősek. Véleménye szerint ezzel a torz elképzeléssel szemben a szocialista kormány sem vette fel elég hatékonyággal a harcot.A teljes beszélgetést meghallgathatja a klubrádió honlapján:
A MUNKA ÉLVEZET
Hivatásának két kiemelkedő és elismert mesterével beszélgettem június 2-án a Klubrádió Hatos című műsorában: a rendező Szikora Jánossal és Heller Ágnes filozófussal, esztétával, egyetemi tanárral.
 Szikora János most éppen Coelho 11 perc című darabját rendezi. Elhivatottan beszélt a brazil íróról, aki az élet nagy misztériumairól és a reményről írja népszerű könyveit. Sikerének kulcsa – megtalálni az elveszített reménysugarat. Ez a darabja modern Kaméliás hölgy. Genfbe költőző brazil lány hőse prostituáltként keresi kenyerét, ám szerelmes lesz s a szerelem felemelkedést jelent számára. Szikora János elmondta, rendezés közben végig attól félt, nehogy a darab giccsbe forduljon egy rossz operett fináléval, hiszen a megoldás, az hogy egy prostituált megtalálja a boldogságát a szerelemben nem szokványos. Coelho zsenialitása, hogy, hőse a váratlanul ölébe szakadt szerelmet nagy szenvedések árán érdemli ki s ezzel azt sugallja, sohase add fel, tenned kell a boldogságodért.Szikora János bevallotta: neki, mint művésznek egy nő személyisége sokkal izgalmasabb, több gazdagságot talál benne, kiismerhetetlen, veszélyesebb, rejtélyesebb.
Szólt arról, hogyan küldték a nyolcvanas évek elején Győrből „karanténba”, mert ellenzéki művészeknek adott lehetőséget. Miskolcon klasszikusokat rendezett, Rómeó és Júliát, a Karamazov testvéreket, majd Szolnokon a Doktor Zsivágót, úttörőként még a regény magyar megjelenése előtt. Elmondta, szerencsés periódust tudhat maga mögött. Ma már szabadnak érzi magát, olyan darabot vesz elő, amelyet akar, de ott motoszkál benne az aggodalom, ha nem lesz sikeres, többé nem hívják. Munka közben azonban nem gondolhat erre, csak a jelennek, a mai nap közönségének tud alkotni.
Heller Ágnes tagadta, hogy világpolgár lenne. Az embernek van egy hazája, s ha ott nem élhet, ahogy ő a Kádár-rendszer alatt,
 akkor talál magának otthont, jelesen Melbourneben vagy New Yorkban. Világértelmiségieken azokat érti, akik könyveit olvassák, meghívják, ez az értelmiség egy szűkebb rétege. Magyarországon tévés és rádiós fellépései alapján sokkal többen ismerik, a személyiséget kedvelték meg. Nincsenek illúziói, nem biztos, hogy a többség műveit is elolvasta. Heller Ágnes meggyőződése, hogy ha valaki tisztában van munkája, kutatása tárgyával, azt meg tudja fogalmazni olyan nyelven is, amely a szélesebb közönség számára érthető.A napi politika kapcsán kifejtette, most már mint honpolgár mondhat véleményt, nem az ellenzéki elutasítás álláspontjából. Előfordul, hogy a politikusok megkérdezik a véleményét, de általában oda sem figyelnek rá. Igaz, nem is tanácsot ad, csak reflektál bizonyos jelenségekre.
Sajátos véleménye van Heller Ágnesnek a sikerességről. Szerinte ha valamit elértél a büszkeség és az elégedettség belülről fakad, a hiúságot viszont az táplálja, hogy az elismerést másoktól szerezd meg. Fütyül mások véleményére, a kritikára is, ha nem barátoktól jön vagy nem jó szándékkal fogalmazzák meg. Vendégem határozott vonalat húzott a teljesítmény orientált és a sikerorientált álláspont között és az előbbit tartotta előbbre valónak. Bár bevallotta, hazudna, ha nem mondaná, hogy örül az elismerésnek. A mai celeb világ kapcsán kifejtette, amerikai barátai nem híresek akartak lenni, hanem tisztes hivatást, egyetemi tanári állást, saját könyveket akartak. Magyarországra később jutott el a celeb világ, többen akarnak hozzá tartozni, mint másutt, ahol már megszokták. Az értelmes és gondolkodó Amerika már nem hisz a hollywoodi álomgyárnak s nem is akar részese lenni. A világban csak a szellemi értéket elismerő ember őszintén naiv vallomása volt a beszélgetés a filozófusasszonnyal.
A SZÍNHÁZ A PILLANAT MŰVÉSZETE  Május 20-án az Alexandra Kávézóban a nemrég Kossuth-díjat kapott Margitai Ági színésznővel beszélgettem. Fél évszázados pályájának tanulságait összegezve elmondta: öröm számára, ha emlékeznek egy-egy színpadi alakítására. A színház a pillanat művészete, a varázslat csak az előadásig tart. A film jobban megőrzi a színészt.Szereti az embereket, mondja önirónikus félmosollyal, mert az ember egyszerre szép és borzalmas, és ez az ellentmondás lenyűgözi. A színészi munka emelkedettséggel és izgalommal jár, azonban Margitai Ági a magánéletben nem színészkedik. Őszinte, közvetlen, s egy kamaszlány kíváncsiságával várja, hogy az élet még milyen szerepet oszt rá.
Részletesebben fotóriporttal színesítve a „Barátaimmal beszélgetve” rovatban
MEGAJÁNDÉKOZNI AZ EMBEREKET
Május 19-én a Klubrádió Hatos műsorában két olyan emberrel beszélgettem, akik életcéljuknak tartják, hogy megajándékozzanak bennünket művészettel, élménnyel, és a legmagasabb rangú szellemi értékekkel.
 Markó Iván mint koreográfus, balett művész, a Magyar Fesztivál Balett művészeti vezetője, ezúttal íróként is bemutatkozott. Elmondta, hogy kisfiúként, mint egy pókerjátékos, egy lapra, a táncművészetre tette fel az életét. A jóisten megáldotta tehetséggel és megverte ezzel a szerelemmel, az édesanyja pedig egy hadseregre való szeretettel ruházta fel. Reggel, amikor a tükör elé áll, rémülten néz bele: ki ez a csúnya vénember? Nem akar ilyen lenni, neki is, miként minden táncosnak megvan a belső képe arról, milyen testet, kart, lábat szeretne magának. Ezt a vágyat valósította meg a próbateremben a tükör előtt. Tíz évébe került, míg kifaragta önmagát, mint balett táncost. S nem csak a balettintézetben, hanem minden este otthon a politúrozott szekrény előtt, mivel a családnak nem tellett nagy tükörre, a szülei horkolására táncolt.
Markó Iván szerencsésnek érzi magát, mert rengeteg szeretetet és bizalmat kapott a közönségtől. A közéletben nem tartozik se jobbra, se középre, se balra. A hatalom általában nem tudott mit kezdeni vele, ám, mindig voltak emberképű angyalok, akik nehéz pillanataiban a segítségére siettek. Életében a legnagyobb csalódás akkor érte, amikor a harmadik felvételi után egy balett tanár odakísérte az édesanyjához azzal, hogy alkalmatlan a táncművészetre. Akkor megfogadta, hogy táncos lesz.
A készülő könyve kapcsán arról beszélt, az íráshoz nyugalom, befelé nézés és őszinteség kell, s amíg egy szó nincs a helyén, addig nem tud tovább menni. Bevallotta, a zene az egyetlen művészet, amely képes megközelíteni a mindenséget, ám ezzel nem becsülte le a többi művészetet, a sajátját sem.
Szabó Stein Imrével arról beszélgettem, miért fordította újra Christopher Marlowe Doctor Faustus című drámáját. Marlowe szerinte nem az időszférába beszorult poros szerző, hanem az Erzsébet kor kiemelkedően nagy drámaírója, s a hat esztendő alatt, amíg Shakespeare és ő uralták a londoni színházakat, Marlowe volt az Olymposz csúcsa. Igazi lázadó, rebellis alkat, Faustus-a az európai alapmítosz kiemelkedő darabja. Az ember eladja a lelkét az ördögnek – mi is részesei vagyunk ennek mindennapos kompromisszumainkkal. Örült neki, hogy a Káel Csaba provokatív rendezésében a darabot a közönség jól fogadta. Shakespeare nagy túlélő volt, Marlowe viszont korán, 29 évesen kilépett a földi színjátékból.
 Szabó Stein Imrének az írói-műfordítói hivatás mellett másik nagy szenvedélye a televíziózás. Vágyálma az egyszerre informatív, tanító és szórakoztató tévé. Magyarországon nincs erős közszolgálati televízió, mint a BBC, s el kell fogadni, hogy a kereskedelmi televíziózás célja a pénzcsinálás az adott kereteken belül. Szabó Stein Imre sajnálattal jegyezte meg, hogy Magyarországon nem fogadják el azt, aki egyszerre sokféle dolgot csinál, kísérletező alkat. Szó esett a közéletről is, s ő nem a gazdasági gondokat látta a legégetőbbnek, hanem a társdalom mentális állapotát. Össze kellene fogni, hogy elfoglaljuk megérdemelt helyünket Európában – summázta véleményét. Meghallgatható (három rész):
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20100519-175902.mp3 http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20100519-182902.mp3 http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20100519-185902.mp3
MÉLYEBB ÉS ÉRDEMIBB VÁLTOZTATÁSRA VAN SZÜKSÉG
Nem tartottam istentől elrugaszkodott ötletnek a kormánypártnak azt a javaslatát, hogy a családi pótlék kifizetését az iskolalátogatáshoz kössék, hiszen ennek lehetősége ma is megvan – jelentettem ki az ATV május 18-i reggeli Jam műsorában. Elmondtam, hogy a közigazgatási hivatal vezetője, a jegyző már ma is eldöntheti, hogy a nevelési és iskoláztatási támogatásból álló pótlék második részét természetbeni juttatásra váltja. 10 óra iskolai hiányzás után figyelmeztetheti a szülőt és 50 óra hiányzás után intézkedhet. Ám azt is elmondtam, hogy ez csupán felületi kezelése a problémának, az első lépés. Mélyebb és érdemibb változtatásra van szükség, át kell alakítani az érintett családok életvitelét, mert a mintát a gyerekek otthonról hozzák. Megemlítettem a németországi „Szülők iskolájá”-t. Ez a kezdeményezés a munkanélküliek illetve a bevándorlók családjait segíti, hogy a szülők és a gyerekek jobban kötődjenek az iskolához s beszéltem a szociális munkások kiemelt szerepéről. Sajnos, nálunk ez a szakma még mindig harcol a presztizséért, a politika jobban bízik a látszólag azonnali eredményt ígérő adminisztratív intézkedésekben, mint a hosszadalmas nevelő és szociális munkában.
 Nem osztottam a műsorvezető azon feltételezését, hogy a női politikusok között kevesebb a szélsőséges, hiszen a nőket is vonzza a politika, vannak közöttük, akik az érzelmi politizálás hívei, szeretik a médiafelhajtást. A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy női politikusok is jelen vannak a szélsőséges pártok soraiban, lásd az Európai Parlament előző, 6. ciklusában a fasiszta diktátor Benito Mussolini lányát, Alessandra Mussolinit vagy most a szélső jobboldali francia politikus, Le Pen lányát, Marine Le Pent. Ám azt is elmondtam, hogy az európai politizálásra jellemző, hogy ezeket a szélsőségeseket tudatosan kiszorítják a politikából s ebben konszenzus van jobb és baloldal között, nem engedik érvényesülni őket, nem juthatnak politikai pozíciókhoz s tevékenységük az érdemi munka helyett elsősorban a politikai botrányokozásra korlátozódik.
A teljes interjút lásd http://atv.hu/videotar/20100518_noi_kepviselok_is_vannak_szelsoseges_partokban
KRITIKUS ÉRTELMISÉGIKÉNT A KLUBRÁDIÓBAN Egyelőre kéthetente, 18.00 órától jelentkezem a Klubrádió HATOS című műsorának szerdai házigazdájaként, ahol társadalom és kultúra dolgairól beszélgetek ismert és kevésbé ismert személyiségekkel. Korábbi értékrendemet megőrizve igyekszem a kritikus értelmiségi álláspontját képviselni.
 Május 5-én Kertész Ákos és Gordon Agáta voltak a vendégeim. Kertész Ákossal az írói hivatás gondjairól beszélgettem. Vendégem abból a kérlelhetetlen alapállásból indult ki, hogy író nem hazudhat. Petőfit idézte: „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed; nincs rád szüksége a világnak, s azért a szent fát félre tedd...” s ezt mindjárt módosította is: műveiben mindig a sajátjaként élte meg a század nagy fájdalmait. Míg az Aczél-korszakban regényeibe szőtte társadalomról alkotott véleményét, most keményebb és nyíltabb politikaipublicisztikája. Kertész Ákos elmondta, bár a harag rossz tanácsadó, mindig kicsit haragból ír, amikor téveszméket korrigál. Kiállt amellett, hogy a nőknek is joguk van a részvételre a politikában: „a férfiak eléggé leszerepeltek ezen a téren, új értékeket kell felmutatni, a jóságot, az empátiát, az anyaság erejét, a természet szeretetét” s erre a nők lennének igazából képesek. A szerelemről bevallotta, „a létező legszebb téboly”-nak tartja s hozzátette, „az ismeri a nőket, aki egy nőt ismer igazán” és ez még akkor is igaz, ha életében többször váltott társat. Minden kapcsolatba úgy lépett bel, hogy megfogadta, monogám lesz, de végül őt tették lapátra. Gordon Agátával először Stieg Larsson Millenium trilógiájáról beszélgettünk, annak hősnőjéről, aki egy új nőtípust testesít meg, harcol az erőszakos világ ellen és győz, szembe mer menni az előítéletekkel, az atrocitásokkal s sok új dolgot fedez fel önmaga számára. Harcában fontos szerep jut a szövetségnek férfi és nő között.
Megegyeztünk abban is, hogy napjainkban a férfiak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő terhekkel. Gondja a hazai közéletnek, hogy nincsenek olyan politikusok, akik belátnák, mennyire károsak a nemi sztereotípiák. Gordon Agáta most új művön dolgozik, a címe „Üdvregény”, melyben kedvenc negyedemről, gyerekkorom színhelyéről a Józsefvárosról ír, annak Magdolna negyedéről, a szociális rehabilitációról, lecsúszott, kisemmizett, kiközösített emberek világát idézi empátiával és magas művészi szinten.
Aki kíváncsi a közel egy órás beszélgetésre, az meghallgathatja az alábbi linken:
|
Szívesen járok le Debrecenbe, ahol mindig érdeklődő olvasók és izgalmas eszmecsere vár. Ezúttal is közösen próbáltuk felfejteni új könyvem, a Karácsonyi égbolt különböző rétegeit. Ezt a történelmi családregényt, ami egyben érzelmes nyomozás is részint családom megélt élményei, részint hiteles történelmi tapasztalatok alapján írtam meg. Azért fordultam ezúttal a közelmúlthoz, mert meggyőződésem, hogy a múltbéli történeteknek is van megszívlelendő tanulsága a jelen számára.
S mi az, amit gyűlöl? A megosztottságot, ami ellen a maga szerény eszközeivel, ellen hidak építésével, halk, de okos szóval harcol, összegezte színes pályafutásának örökérvényű tanulságait a méltán népszerű író.
Könyvem hősnője, Laura magánéleti váláságban fedezi fel a nagy családi titkot, apja, István egész életében két nővel osztotta meg érzelmeit. Vajon kiteljesedhetett-e egy, a nyilas rémuralom napjaiban szárba szökkenő szerelem? Egymásra tálalhatott-e egy középosztálybeli zsidó fiú és egy úrilány? Hogyan élt tovább szerelmük 1945 után, a „fényes szelek” és az integrálás esztendeiben, 1956 forrongó napjaiban, az ezt követő konszolidáció álságos világában s az azt követő években, a rendszerváltásban. A fiatal nemzedék gyakran értetlenül áll elődei dilemmái előtt, másképp akar élni, bátrabban és szabadabban. Talán könyvem segítséget nyújt nekik az önmagukra találásban. 
Mondhatjátok erre, hogy nem nagy kunszt túlszárnyalni a televízió silány, ócska, színvonaltalan műsorait, de nem erről van szó. Vitray személyisége, humora, tudása óriási hiánycikk, és sokan örülnénk, ha újra láthatnánk őt a képernyőn. Úgyhogy vissza Vitrayt a tévébe! 
A kormány politikája üvegburába zárja azokat a tisztességes polgárokat, akik sok év kemény munkájával éppen csak meg tudnak élni. Nincs munkahely, nincs megfelelő, piacképes szakmára tanító oktatás, nincsenek jó életpályamodellek. A családi pótlékot, gyest befagyasztották, a pedagógusoknál bérstoppot rendeltek el, az orvosok külföldre mennek dolgozni. Nem a világot látni, tapasztalni akaró céhlegények, hanem az értelmiség hagyja el az országot. A nyugdíjak 20 százalékkal csökkennek, a 100 ezer forint feletti nyugdíjak veszítenek az értékükből. Az ÁFA emelés az éppen megkapaszkodó középosztályt sújtja. A nők azonos értékű munkával 12 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. A szegénységet egyéni megélhetési gondnak kiáltják ki, a lesüllyedt társadalmi csoportokat egymás ellen játsszák ki, ezzel is aláásva a társadalmi szolidaritást ássák alá. Szét kell törni az üvegplafont! 
Kinyílt egy szürke kalapdoboz, amelyből megsárgult levelek kerültek elő. Laura ezekből ismerte meg apja egykori szerelmi történetét, családja történelmét. Megtudta, hogy Beregi István zsidó származású volt, beleszeretett egy vezérkari tiszt keresztény lányába, Kunos Klárába. Találkozásuk időpontja sorsfordító: 1944 ősze, amikor ordas eszmék és alantas indulatok szabadultak el a magyar társadalomban. Beregi családját kiirtották, Klára, hogy megmentse szerelmét a biztos pusztulástól, otthonában bújtatta el a férfit. Titkok és elhallgatások, amelynek feloldásával a regény hősnője rátalált valódi önmagára. 
"Itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás" Juhász Gyula örökbecsű, de napjaink kormánya által megtagadott szavait vallom, ezért álltam be a tüntetők közé. A munka embereit, a dolgozókat, az értéket teremtőket és alkotókat nem sújthatja a rossz politika – ez bűn az egész nemzettel szemben.
Elismerte, hogy a rendszerváltás óta a demokrácia, a szabadság kivívásának a feltételei adottak, de nem mindenki számára – ez az elmúlt húsz esztendő nagy dilemmája. A demokrácia s vele a szabadság, húsz év után sem lett sajátja társadalmunknak. A társdalom egy jelentős része tűrhetetlen körülmények között, egzisztenciális nyomás alatt él és nem tud élni a kiküzdött lehetőségekkel. Nem valósult meg a szabad emberek szabad társulása, az egyén kiteljesülését legjobban szolgáló individualista társadalom. 
A parkolók beteltek, már csak a falu szélén találtam helyet, s innen sétáltam be az Alexandra kiadó „főhadiszállására”, a „civilben” óvodaként használt épület udvarára, ahol sörsátor, büfé, könyves pult, a színpadon éppen népzene, s szép számú közönség fogadott. S aminek legjobban örültem, a látogatók az irodalmi beszélgetésen is maradtak, melyen Takács József, a Cartaphilus kiadó szerkesztője faggatott avatottan legutóbbi könyvemről és terveimről. 
kedvelje. "Egy profi színész a közhiedelemmel ellentétben hőseit az öltözőben hagyja, otthon nem játssza tovább szerepeit, s ezzel nem kergeti őrületbe hozzátartozóit" – hökkentette meg közönségét. A paródiával felhagyott: „Semmi kedvem a politikusokat népszerűsíteni”, - zárta le a politikai paródia lehetőségét. „Azok a színészek viszont, akiket szívesen parodizálnék, vagy már nem élnek, vagy a Való Világon nevelkedett közönség nem ismerné fel őket”.
Félelmekkel és titkokkal teli ez a világ, s Tel-Ilan életében, mint cseppben a tenger, ott bújnak meg egy üldözött nép fóbiái és különös gesztusai. Mindenki menekült és mindenki menekül valahová. A fiatalok Los Angelesbe, Brüsszelbe, vagy legalább Tel Avivba, az idősebbek poros házak mélyére, múltjukba. Időnként lövések dörrennek, repülők húznak el a falu felett, miközben Dália és Avraham Levin házában szól a dal, ősi liturgikus és mai, modern, s az egybegyűltek próbálnak örülni, feledni, emlékezni. De leginkább élni, félelem nélkül azon a földön, ahová vagy szüleik jussán, vagy a kivándorlók útját követve jutottak el. Mert más választásuk nem volt. 
Az EU legutóbbi bővítésével a „roma kérdés” az európai politika látókörébe került, ami jelentős változás a korábbi évekhez képest. A Bizottság a nemzeti kormányokat aktív politikára szólítja fel, az EP határozatot fogadott el a romák helyzetének javítása érdekében, és kiformálódott egy európai program, amely elsősorban az integrációjukat célozza meg. Az újonnan belépő országok jelentéseiben átfogó képet kell adni a kormányzati roma politikáról, és a megtett konkrét lépésekről. Az integrálódásra kész romák számára az európai szocialista frakció 2008-ban stratégiát dolgozott ki, azzal a szándékkal, hogy a cigányságra jellemző mélyszegénységet és gettósodást megszüntesse, az iskolázottságot és a foglalkoztatást növelje, erősítse részvételüket a döntési folyamatokban.
Lévai Katalin új regénye a „Hazugok és szeretők” olyasmiről is szól, amiről eddig még senki nem írt - az európai nagypolitika boszorkánykonyhájáról. Az Európai Parlament széksoraiban töltött, majd a mandátumának lejárta óta eltelt idő elegendő ahhoz, hogy távolról lássa a brüsszeli világot, ugyanakkor írásában ott lüktet a szenvedély, az elmesélt évek eseményeinek sodró ereje. Ettől érdekes és izgalmas műve. Igazat kell adnunk a szerzőnek: Brüsszel megér egy regényt. 
tömeges migráció hatalmas nyomással nehezedik az ellátórendszerekre, s még a korábban élenjáró országokban - skandináv államok, Franciaország, Olaszország - is érezhetően romlik az élet minősége a társadalom amúgy is hátrányos helyzetű csoportjaiban. Elmondtam, hogy Magyarország az uniós tagállamok közül az utolsó harmadban van a születéskor várható életkor tartamában. Megdöbbentő adatokkal mutattam be az iskolázottság és a halandóság közötti összefüggést. Az egyetemi végzettséggel rendelkezők 16 évvel élnek tovább, mint azok, akik csak nyolc általánost végeztek. Az egészségi állapot és egyik mutatója, a várható életkor településenként is változik, az apró falvakban élő többnyire szegény, munkanélküli és nagyrészt roma lakosság egészségi mutatói minden tekintetben messze elmaradnak az átlagtól. Budapest XII. kerületében 8 évvel élnek tovább az ott lakók, mint a VIII. kerületben. Szóltam arról, hogy a társadalmi kirekesztés szintén egészséget befolyásoló tényező, azoknak az országoknak egészségesebb a lakossága, ahol minden állampolgár azonos eséllyel vehet részt a társadalom életében s juthat hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz.
December 15-én, szerdán Debrecenben az Alexandra Könyvesház kávézójában ismét találkoztam olvasóimmal. A Friss Rádió által szervezett és felvett beszélgetésen a riporter alaposan kifaggatott új könyvemről a „Hazugok és szeretők”-ről s el kellett azt is tárulnom, hogy min dolgozom. Új regényem, melynek megjelenése jövő év második felében várható egy emberi és lelki válságon áteső nő felemelkedését és magára találását mutatja be szerelmek csapdáin át. A jó hangulatú estről, mely melengető és biztató impulzust adott további munkámhoz fotóriportot „Az országot járva” rovatban találnak olvasóim.
Az évfordulós megemlékezésen elmondtam, a rendszerváltás hajnalán különösen nagy szükség volt a szociális szakma fogalmainak tisztázására, a külföldi szakirodalom megjelentetésére, a vadonatúj szociális egyetemi képzés bemutatására. Az Esély folyóirat 22 esztendős fennállása során kialakította a szakma új nyelvét, megismertette a szociálpolitika alapvető fogalmait, vitákat indított a szegénység, rászorultság, kirekesztés, a szociális munka dilemmái témakörökben. Olyan tabu témákról írt az elsők között, mint a családon belüli erőszak, mélyszegénység, feminizmus, másság. A folyóirat a Civil szerveződések rovatban rendszeresen tudósított új civil szervezetekről, segítette a civil önbecsülés, öntudat kialakulását, új innovatív megoldások terjesztését. Recenzió rovatában bemutatta a szakmai újdonságokat. Minden fontos szociológiai kutatásról szakszerű és hasznos tanulmányokat közölt. Az Esély ma is az egyetlen mértékadó szakmai folyóirat, melyet minden képzésen használnak. Jelenlegi szerkesztője Nyilas Mihály folytatja a fórum értékteremtő és értékőrző hagyományát, erősíti a szakmai identitást.
A válasz – ahogyan már a kérdésből is sejthető – meglehetősen bonyolult. Amin Maalouf - Eredet című önéletrajzi regényében- népes családja szerteágazó történeteinek nyomába ered és egyre több, az olvasót minden bizonnyal meglepni képes felfedezésre jut. Élete új irányt vesz, amikor az ősök régi levelekkel, iratokkal és dokumentumokkal teletömött útiládája legördül a párizsi repülőtér csomagszállító szalagjáról, s a törékeny emlékek segítségével megkezdődik a múlt faggatása.. .jpg)
Így vallottam új könyvemről a
Hiányoltam a lapban a női témák jelenlétét is. Németh Péter készségesnek bizonyult a nyitásra, ám figyelmeztetően megjegyezte: sajnos a politikai élethez hasonlóan nincs igazi vitakultúra a médiában sem, a diskurzusban a partnerek elbeszélnek egymás mellett, kirekesztőek a szekértáborok. A szakmaiság helyett gyakran a politikai indulatok jutnak szerephez. Jóllehet immár több mint egy évtizede főszerkesztő, nem kedveli a kemény, másoknak kellemetlenséget okozó döntéseket, meghozataluk számára belső küzdelmet, vívódást jelent. Az oldott hangulatú beszélgetés során osztotta aggályaimat, a hazai politikai élet túlságosan macsó s egyetértett abban is, hogy kevés a nő a közéletben, hiányukat a női jellem sajátosságaival magyarázta. A beszélgetés során kiderült, Németh Péter emberi kapcsolataiban kitartó és ragaszkodó. Bevallotta, szerelmes alkat, aki sokáig őrzi korábbi kapcsolatai érzelmi melegét és emlékét.
A professzorasszony nyelvi és más példákon bizonyította, hogy a két nem megítélésében még mindig messze vagyunk az egyenlőségtől. Érdekes adalékokkal szolgált az amerikai köz- és politikai életből, ahol a színes bőrűek a XIX. század közepe óta szavazhatnak, míg a nők csak 1920 óta élhetnek a politikai véleménynyilvánításnak ezzel a jogával. Elmondta, először fordult elő a világhatalom életében, hogy két társadalmilag hátrányos helyzetben lévő rétegből választottak elnököt: Hillary Clinton és Barack Obama között kellett dönteni, először lett volna vagy nő, vagy színes bőrű elnöke az USA-nak. A választás eredménye érdekes következtetés levonására késztette, a nők még mindig kevésbé elfogadottak a politikai életben, mint az erősebb nem. Noha az esélyegyenlőség jogi feltételei a civilizált világban szinte mindenütt megteremtődtek, a mindennapi élet azt mutatja, hogy még mindig hátrányos megkülönböztetésben részesülnek az oktatásban, a vezetői posztokon. A professzorasszony számos érdekes részlettel szolgált az esélyegyenlőség mindennapi megvalósulásáról az európai köz- és politikai életben, különböző női érvényesülési és viselkedési stratégiák titkait osztotta meg szellemes észrevételeit és frappáns megállapításait tetszéssel fogadó, szép számú hallgatóságával.
HÍREK
KARÁCSONYI ÉGBOLT Ízelítő nemrég megjelent regényemből a „Karácsonyi égbolt”-ból
Szél fütyült az eresz alatt, s végre léptek csikorogtak a havon. Két tetőtől talpig behavazott alak tűnt fel az ajtó nyílásában.
-Megérkeztünk! Itt a segítség! – kiáltotta bíztatóan Sándor a feleségének.
-Forraljon hamar vizet – mordult rá Máli Sándorra, s már el is tűnt a fürdőszobában, hogy kezet mosson.
Nem bábaasszony volt, afféle mindenesként szolgált házaknál, koszt, kvártély fejében, amióta megöregedett, de sok környékbeli csecsemő, s mindhárom Pataki gyerek születésekor jelen volt. Teréz testében mindjárt feloldódott a félelem görcse, amint közelében érezte a tapasztalt kezű öregasszonyt. Máli kiparancsolta a szobába visszasomfordáló Sándort, s ő már ott sem volt, megkönnyebbülten húzta be maga után az ajtót. Nem akarta látni felesége meggyötört arcát, ide-oda dobálózó testét a gyűrött takarójú ágyon, nem akarta hallani keserves nyögéseit, melyeket a párna vastag huzatába igyekezett belefojtani – menekült a női titkokkal és vérrel pecsételt szobából.
Fél óra sem telt el, s a kislány valósággal kirobbant anyja testéből, lila, ráncos arcocskával, levegőt markolászó, parányi ujjakkal, melyeken megindító finomsággal gyűrődött meg a bőr, s oda, ahol korábban nem volt más, mint félelem és fájdalom, megható öröm költözött. Az a lágy, behorpadt fejecske, a vörös, ráncos kis arc, az összemázolt parányi test olyan törékeny volt, Teréz mama alig merte megfogni, de az újszülött hangja, az éhes kismacska nyávogására emlékeztető hang, élesen szólt. Egészséges, új élet született.
Ha az egész fejezetet el szeretné olvasni, kattintson rá az „Interjúk, cikkek, publikációk” rovatra
HAZUGOK ÉS SZERETŐK Milán Wanda törzsére egy nőt rajzol, aki egy fényzuhatag közepén táncol. A teste csupa energia, nem ismeri sem a magányt sem az időt. Erőt és szabadságot sugároz. A szenvedély pillanata. Wanda kezében a döntés, meddig őrzi meg a fényben táncoló nő alakját, amit Milán a testére írt. Bármikor eltüntetheti, letörölheti. Egyikük sem tudja: a pillanatnyi szenvedélynek élés vajon az élet legnagyobb beteljesülése, vagy csak játék. Szóval még nem tudják, hogy micsoda, és abban sem biztosak, hogy a megkettőzött vágy átvitte-e már őket az élet másik oldalára, vagy még ezen a parton időznek.
 Az esti levegő friss és száraz. Az ablakpárkányra leszáll egy galamb, felfújta magát, szürke tollai elemelkednek a testétől, látszódnak alatta a fehér pihék, sokkal nagyobb így a szokásosnál. A házak tetőcserepei, mint színes építőkockák kapaszkodnak össze, és Milán mélységes meghatódottságot érez a látványtól, mert a gyerekkori játékai jutnak az eszébe. Ragaszkodik ahhoz, hogy a vacsorát ő tálalja fel. Sajtot, paradicsomot, sós vajat és fehér kenyeret tesz az asztalra, és egy kanna hideg menta teát. Hallgatnak. Élvezik az alkonyatot, a fényűzést, hogy előttük az éjszaka, éjszakák és nappalok végtelen sokasága, a kifürkészhetetlen idő, ami bennük és körülöttük formálódik, és minden megtörténhet velük, itt, a városban, amely mindkettőjük számára egyszerre idegen és ismerős, vadonatúj és megszokott. Brüsszel, szerelemváros!
|
